Barna Zsuzsa: Keresetlen válasz Novák Katalinnak

Vélemény.

Novák Katalin, Orbán Viktor ügyeletesen kijelölt kápója, egyik “legyen-nő-is-mutatóban-a-kormányban” miniszterünk ezen a szép hétfői napon egy ramaty helyesírású és kezdetleges grafikájú agitprop videóban elmagyarázta nekünk, hol is van a nő helye.

Köszönjük.

Eddig ezt főleg vezető férfi politikusainktól hallhattuk, akik amúgy

  • “nem foglalkoznak nőügyekkel” (Orbán Viktor),
  • mert attól, hogy egy nő szép, “még nem következik, hogy okos” (Illés Zoltán),
  • és különben is szánalommal tekintenek azokra a képviselőkre, “akiknek a személyi száma kettessel kezdődik” (Kövér László).

Azért ez egy nagyon üdvözlendő dolog, hogy végre egy nőtől is hallhattuk azokat a patriarchális status quo fenntartását szorgalmazó gondolatokat, amelyek apró, ám annál látványosabb kört rajzolnak a nők köré:

itt a helyed!

Novák Katalin elfelejti, hogy ő vezető beosztásból, férfipozícióból beszél.

Hogy ezt a pozíciót azért kapta-e, hogy díszzsebkendőként a Fidesz mellényzsebében reprezentálja azt, hogy itten kérem az ország kormányzásába nők is beleszólhatnak, azt nem tudjuk.

Hogy róla vajon ugyanúgy beszélnek-e a kormánypárt pókhasú, vállaltan a csülkös pacal-stampedli pálesz-otromba poénok Bermuda-háromszögében pöffeszkedő tagjai, ahogyan nőtársairól, az is rejtély.

Novák Katalin majd eldönti (ha már úgyis bátor döntésekre buzdít videójában), hogy a fentieket hogyan magyarázza meg saját magának, eldönti továbbá azt is, hogy kognitív disszonanciája szemellenzője mögött hogyan számol el saját magával.

Olyan országban élünk ugyanis, ahol hetente egy nőt gyilkol meg a partnere, a kormány- és bulvársajtó pedig az ilyen eseteket még mindig “szerelemféltésből ölt”, “baltával verte szét szerelme fejét” és hasonló megfogalmazásokkal tálalja.

Olyan országban élünk, ahol a súlyosan összevert áldozatot beperelheti az elkövető, csak mert a nő — más megoldást nem látva — a közösségi oldalon kért segítséget, hogy partnerét megfékezze végre valaki, mivel a rendőrség ezt nem tette meg.

Olyan országban élünk, ahol egy volt partnere által lúggal leöntött, egy életre megnyomorított nőnek 7 évet kellett arra várnia, hogy a bántalmazóját jogerősen elítéljék.

Egy ilyen országban buzdít vezető pozícióból, hatalmi helyzetből, férfi privilégiumokkal felruházva Novák Katalin arra, hogy teljesedjünk ki az anyaságban, és elégedjünk meg a kevesebb fizetéssel ugyanazért a munkakörért, továbbá hogy

még tanuljunk is meg örülni hátrányos helyzetünknek.

Az a Novák Katalin mondja ezt, aki havi 1.979.400 forintot keres. Az a Novák Katalin, akinek vélhetően nem okoz gondot bébiszittert és takarítónőt fogadni, ha ő épp — hivatásában kiteljesedvén — nem ér rá házi feladat felett görnyedni vagy a lakást kiganajozni.

Az a Novák Katalin mondja ezt, aki idős rokonai európai színvonalú gondozását ki tudja majd fizetni, ha arra szükség lesz. Az, akinek nem villanyszámlára kell a fizetése.

“Annyi erőt kaptunk, hogy a vállunkra tett terheket elhordozhassuk, sőt meggyőződésem, hogy nekünk nőknek annyi erő adatott, hogy még mások terheit is képesek vagyunk átvenni. Vállaljuk hát a felelősséget!”

a lehető legcinikusabb mondatok, amelyek azt üzenik: végezd el mások helyett is a munkát, ez tegyen téged boldoggá, és ne bánd, hogy egy vasat sem kapsz érte. És ezt ő felelősségnek hívja.

Jó, hogy hozzá nem tette: örülj, hogy nem ütnek.

Annak a kormánynak a minisztere buzdítja gyerekszülésre a nőket (nem pedig gyerekvállalásra a párokat), amelyiket a gyerek csak addig érdekli, amíg a nő hasában van. Amelyik a családügyi intézkedések lobogóját lengeti, valahányszor a gyerekvállalás szóba kerül, miközben a családi kedvezményeket azoknak szignálták ki, akik egyébként sincsenek rossz helyzetben.

“Ne mondjunk le a privilégiumainkról egy rosszul értelmezett emancipációs közdelemben!” — mondja annak a kormánynak a minisztere, amelyik nem mondatta le azonnali hatállyal a képviselőt, aki eltörte a felesége állkapcsát.

Novák Katalin privilégiumnak nevezi a gyerekszülés képességét (amely csupán egy biológiai adottság), és a lehetőséget, hogy a láthatatlan és fizetetlen munka oroszlánrészét a nők végezhetik — gyönyörű, nem?

Ezt a “privilégiumot” egyébiránt éppen most szándékoznak megvonni egy nem elhanyagolható méretű csoporttól akkor, amikor ellehetetlenítik az egyedülállók és a melegek örökbefogadását. Nekik nem jár a gondoskodás privilégiuma.

A többiekre nézve meg kötelező.

Hogy a házasság micsoda, azt a kormány mondja meg. Hogy a család micsoda, azt is a kormány mondja meg. Hogy a közpénz, a jogállam, a szabad sajtó micsoda — véletlenül azt is a kormány mondja meg.

Most már azt is ők mondják meg, hogy mi a privilégium.

Nem várnám meg, míg kitalálják, hogy a házastársi pofon csupán egy gyorsan kivitelezett simogatás, a mínuszos bankszámla meg valójában dúskálás a javakban, csak én a rossz oldaláról nézem a számegyenest.

A szerző újságíró, a Nyugati Fény főmunkatársa