Friss kutatás: Az ellenzéki szavazók Dobrev Klárát látnák legszívesebben a miniszterelnöki poszton

Eljött a nők ideje a politikában?

Az IDEA Intézet 2020. október-novemberében készített reprezentatív közvélemény-kutatása azt vizsgálja, hogy a lakosság hogyan ítéli meg a közélet ismertebb női szereplőinek politikai és egyéb kompetenciáit, melyben az is kiderült, kikre bíznák a gyereküket és kit látnának szívesen miniszterelnökként.

A 24.hu-n megjelent elemzés a női közszereplőkhöz, politikusokhoz való viszonyt vizsgálta. Nem népszerűségre és rokonszenvre fókuszált a felmérés, hanem a politikusi és személyes kompetenciákra.

Végső soron azt a kérdést feszegette, hogy öt szempont alapján ki lehetne a legalkalmasabb női jelölt a miniszterelnöki pozícióra.

A vizsgált 16 személy sorában találunk ellenzéki politikusnőket, mint Demeter Márta, Dobrev Klára, Donáth Anna, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Cseh Katalin, Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea (Párbeszéd), Szél Bernadett (független), volt ismert női televíziós személyiség (Veiszer Alinda), és politikai véleményüket is artikuláló színművészek (Csákányi Eszter, Fullajtár Andrea).

Szerepet kapott D. Tóth Kriszta, a női témákat kiemelten kezelő wmn.hu alapító-főszerkesztője, illetve Péterfy-Novák Éva író. Kontrollszereplőként a listára került két miniszter, Novák Katalin és Varga Judit is. (A névsorban szerepelt Schmidt Mária kormányközeli történész is, de mivel a kérdések egyikénél sem ért el 3 százalékot, nem képezi az elemzés tárgyát.)

A kérdőívben vizsgálták a női közszereplőkkel szembeni személyes bizalmat, a politikai ösztönöket, a válságmenedzsment-képességeket, végül azt, hogy összességében kit látnának szívesen a kérdezettek a miniszterelnöki pozícióban.

Kire bíznák a gyereküket?

Elsőként az IDEA Intézet azt mérte fel, hogy ha halaszthatatlan elfoglaltsága akadna valakinek, kire bízná leginkább a gyermekét a felsorolt közszereplők közül. Ez a kérdés a személyes bizalmat vizsgálja. Az ellenzéki szavazók negyede Dobrev Klárára bízná a gyermekét ilyen esetben. A második helyen Szabó Tímea található (15 százalék), őt Szél Bernadett követi 13 százalékkal.​

A mérhető ellenzéki szavazói rétegek (DK, Momentum, MSZP) esetében nincsenek különösebb meglepetések. A DK-sok 45 százaléka Dobrevet választja, a momentumosok között Cseh Katalin és Donáth Anna (19 és 18 százalék) vezet, míg a szocialista szavazók 31 százaléka Kunhalmi Ágnesre bízná a gyermekét.

Figyelemre méltó a Jobbik szavazóinak véleménye, hiszen a Jobbiknak nem szerepelt a felsorolásban politikusa. 22 százalékuk Szél Bernadettet, 21 százalékuk Dobrev Klárát választaná gyermekfelügyeletre, ha halaszthatatlan ügye támadna. Őket Szabó Tímea követi 15 százalékkal.

​Ki a legjobb válságkezelő?

A harmadik kérdés azt vizsgálta, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság megoldásával kapcsolatban kinek a véleményére kíváncsiak leginkább a kérdezettek. Ezt a kérdést úgy is lefordíthatjuk, kitől várják leginkább az ellenzéki szavazók és az ismeretlen preferenciájúak, hogy rendelkezik megfelelő válságmenedzseri kompetenciával.

Az ellenzéki szavazók közel fele, 47 százaléka Dobrev Klárától várna leginkább megoldási javaslatokat a járvány okozta gazdasági válság megoldásával kapcsolatban. A második helyezett ennél a kérdésnél is Szél Bernadett (17 százalék).

Ki lenne jó miniszterelnök?

Összegzésként, arra kérték a válaszadókat, mondják meg, kit látnának legszívesebben a miniszterelnöki pozícióban. Az ellenzéki szavazók véleménye ebben az esetben a legegyértelműbb, ugyanis 52 százalékuk Dobrev Klárát látná legszívesebben a kormányfői székben, 15 százalék választotta Szél Bernadettet, 9 százalék Donáth Annát és 8 százalék Szabó Tímeát.

Minden vizsgált választói rétegnél, tehát az ismeretlen preferenciájúaknál és az ellenzéki szövetség minden szavazói csoportjánál Dobrev vezet a felsorolt 16 nő közül.

De amíg a DK-sok 89 százaléka választaná őt, addig a pártpreferenciájukban bizonytalanok vagy azt titkolók, valamint a momentumosok 30-30, a jobbikosok 33, az MSZP-sek 42 százaléka látná szívesen az Európai Parlament alelnökét miniszterelnökként.

(24.hu / atv.hu)

Valódi Hírek