Betelt a pohár: Kiakadtak a fideszes polgármesterek Parragh László agyrém ötletén

Orbánék teljesen ki akarják véreztetni az önkormányzatokat.

Még a fideszes polgármesterek sem támogatják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara iparűzési adó elengedésére vonatkozó javaslatát – írja a Telex. A lap nem egy kormánypárti megyeszékhely vezetőjét kérdezte meg Parragh László belengetett „gazdaságélénkítő” ötletéről.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor november 8-án találkozott Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, a kormány várja az MKIK javaslatait a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csökkentésére. November 10-ére ki is derült, Parragh azzal oldaná meg a válsághelyzetet, hogy egy évre megszüntetné az iparűzési adót a kamara.

Orbán ezzel kapcsolatban a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy Parragh javaslata

„meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a kellő arányt kell eltalálni”.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a HVG-nek mondta azt, hogy szerinte az iparűzési adó felfüggesztése egyetlen nap alatt leállítaná Budapest közlekedését. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke pedig ugyanitt úgy vélekedett, hogy az iparkamara elnökének ötlete „dilettáns”.

Gémesi szerint ugyanis az iparűzési adóból származó nagyjából 1000 milliárd forint 80 százalékából olyan működési célokat finanszíroztak, mint a közvilágítástó, a bölcsődék vagy a helyi közlekedés, 2021-re pedig ez az arány akár 100 százalék is lehet.

Az iparkamara elnökének ötletével azonban még a fideszes polgármesterek sem értenek egyet.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint látni kell, hogy ma az iparűzési adó a települések működésének alapja. Éppen ezért szerinte

a kamara javaslata szakmailag is rossz.

Az iparűzési adó mértéke, szabályozása okán erőteljesen függ az adott vállalkozás gazdasági teljesítményétől, azaz egy válságban, a válság által valóban érintett cégek iparűzési adófizetési kötelezettsége automatikusan csökken.

„Azaz a kamara javaslata a válságba került gazdasági szektoroknak (például: vendéglátás, turizmus) nem nyújt segítséget, tehát felmerül a kérdés:

kiknek is szeretne valójában kedvezni a kamara?” – közölte a polgármester.

A székesfehérvári polgármester ezzel kapcsolatban kedden egy hosszabb bejegyzést is közzétett a Facebook-oldalán, amelyben így fogalmazott:

Elnök Úrnak: kérem, hagyja már békén a vállalkozások környezetét és a munkavállalóik életminőségét biztosító településeket! (…) értékelhető a szándék, hogy könnyítsenek a vállalkozások terhein (…) A Kamara és Parragh úr azonban

porcelánbolti elefántként szeretné letarolni az önkormányzati szektort,

az iparűzési adó felfüggesztésének javaslata teljesen ellehetetlenítené a településeket és óriási károkat okozna mindazoknak, akik számára az önkormányzatok munkája a létminőség fontos része, tehát gyakorlatilag az összes magyar polgárnak, de a fehérváriaknak biztosan. Mindezt miért? Egy szakmailag is rossz, bár látványos javaslatért”.

Ma újabb interjú jelent meg országos sajtóban Parragh Lászlóval, a Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Ha röviden…

Posted by Dr. Cser-Palkovics András on Tuesday, 17 November 2020

Hasonlóképpen nyilatkozott két másik nagyváros fideszes vezetője, Papp László, Debrecen polgármestere, és korábban Dézsi Csaba, Győr polgármestere is.

FRISSÍTÉS: Reagált a Költségvetési Bizottság elnöke is, Varju László (DK) azt írta:

„Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a múlt héten már kifejtette, hogy szerinte a vállalkozásokat az iparűzési adó felfüggesztésével kellene segíteni a koronavírus-járvány ideje alatt. Most pedig elmondása szerint azt javasolta a kormánynak, függesszék fel a többi, önkormányzati hatáskörbe tartozó adót is.

A Demokratikus Koalíció szerint Parragh László a kamara elnökeként az önkormányzatok kifosztása helyett inkább a kamarai hozzájárulás elengedésével foglalkozzon, mivel ez tartozik a hatáskörébe.

A kormány több ízben megmutatta már, hogy kegyetlenül szeretné büntetni az önkormányzatokat, amik az iparűzési adó elvesztésével már így is hatalmas bajban vannak, és üres zsebbel néznek szembe a ki tudja mennyi ideig húzódó járvánnyal.

Mi, európai magyarok nem a települések tönkretételében látjuk a megoldást, Orbánék pánikkormánya azonban tehetetlenségében csak kapkodni, büntetni és kárt okozni tud, semmi máshoz nem értenek.”

Mint megírtuk, Parragh László a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt arról, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ágazattól és árbevételtől függetlenül az iparűzésiadó teljes elengedésére tesz javaslatot a mikro-, kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban 2020-ra és 2021-re. Az elnök emellett azt is elmondta, javasolják a kormánynak azt is, hogy az iparűzési mellett az önkormányzati adót is fagyasszák be.

(Telex nyomán)

 

Valódi Hírek