Novák Katalin: A magyar emberek túl sokat tudnak és túl sokat kérdezősködnek (+videó)

Nem érti, miért.

Novák Katalin családügyi miniszter november 21-én Bayer Zsolt, a Hír TV műsorvezetőjének és Huth Gergely a Pesti Srácok főszerkesztőjének volt a vendége a Budavári Szent György Hotelben. A Budavári Fórumon – ahogy az a Youtube-on közzétett videóból is kiderült – Novák, Huth és Bayer számos, a magyar köz- és politikai témát érintő kérdésről beszélt és számos megdöbbentő kijelentés is elhangzott – vette észre az Átlátszó.

A beszélgetés elején a részt vevők röviden érintették a magyar kormány családtámogató programjait, majd a bemelegítőt követően rátértek arra a legutóbbi, november 9-én benyújtott Alaptörvény-módosításra, amely szerint többek közt pontosítanák a család meghatározását, így azt, hogy az anya nő, az apa meg férfi.

Novák ezzel kapcsolatban elmondta, nem érti, mi a problémája, miért frusztrálja ez a kijelentés az embereket, hiszen ez „egy megkérdőjelezhetetlen igazság”. Hozzátette, azon valóban lehet vitatkozni, hogy szükség van-e egy ilyen állításra Magyarország Alaptörvényében, ám szerinte „az alaptörvény éppen azért alaptörvény, mert alapvető igazságokat rögzít”.

Példaként hozta azt, hogy Németországban alaptörvénybe, az ún. örökkévalósági klauzulába foglalták azt, hogy Németország szövetségi állam. Novák szerint ehhez képest az, hogy az apa férfi, az anya nő „egy ennél nagyobb igazságot vagy alapvetőbb igazságot rögzít”.

A beszélgetés ezt követően áttért a Magyarország és Lengyelország által megvétózott uniós költségvetésre. Ezzel kapcsolatban szóba került többek közt a Sargentini-jelentés és Mark Rutte holland miniszterelnök is.

A Huth és Bayer által felvetett kérdésekre viszont Novák Katalin egy, a beszélgetés egyik legmegdöbbentőbb kijelentésével reagált, egyben egy nem várt elismeréssel is szolgált a viszonylag szűk keretek közé szorított független magyar médiának.

Novák azt mondta:

“kicsit már az az érzésem, hogy túl sokat is tudunk.

Azok, akik alapvetően nem kell, hogy ilyen kérdésekkel foglalkozzanak, azzal kelnek és fekszenek, hogy ki az a Rutte, meg mit mondott, meg mi ez az Új Generációs Alap. Én mindig meglepődöm, amikor például van alkalmunk találkozni egy lakossági fórumon azokkal akik ott élnek az adott településen és eljönnek és beszélgetnek és a kérdéseknél olyan dolgokat tesznek fel, a Sargentini-jelentésből idéznek, és olyan mélységekben, úgy gondolom, hogy egy számomra elképzelt, ideális Európai Uniós tagság után tizenhat év után eltelt állapotban már nem, nem, igenis bekövetkezett az a sok pozitívum amit vártunk az Európai Uniós tagságtól, de jó, ennek örülnénk, és békében és nyugalomban úgy éljük az életünket hétköznapi emberként,

az, hogy egyébként Brüsszelben mi történik, az valami olyasmi, amihez nem kell, hogy napi szinten viszonyuljunk – de nem ez a helyzet”

– mondta a miniszter.

A beszélgetés ezen részletét itt lehet megnézni:

Novák szerint amiről ebben az esetben érdemes és egyáltalán kell is tudni, az az, hogy az Európai Parlamentben az egyhangúsággal meghozott döntéseknek épp az a lényege, hogy minden tagállam „rá adja az áldását”, beleegyezzen az adott döntésbe. Jelen esetben viszont Magyarország kifejezte azon szándékát, hogy nem ért egyet azzal, hogy a jogállamisági feltételekhez kössék az uniós pénzek kifizetését.

A fórumon a három résztvevő szót ejtett Soros Györgyről is, illetve arról, hogy Soros kritikákat fogalmazott meg a magyar és lengyel vétóról. Huth Gergely ezzel kapcsolatban arról érdeklődött, hogy az üzletember álláspontja milyen összefüggésben állhat azzal, hogy Donald Tusk másként gondolkodik a jogállamisági feltételekről, mint két évvel ezelőtt.

Novák szerint Soros egy olyan „pénzember”, aki elsősorban a profitban gondolkodik. A miniszter szerint ezt bizonyítja az is, hogy támogatta a bevándorlást is, hiszen a „nap végén mindig felmerült valami, amiről kiderült, hogy ő majd személyesen is jól fog keresni”.

A miniszter azzal sem értett egyet, hogy sokan filantrópként gondolnak Soros Györgyre, hiszen elmondása szerint ez egy olyan jelző, amitől úgy kellene őt látni, mint „a saját egyéni érdekeit már rég elfeledő filantrópot, mindenkinek jót akaró bácsit, aki élete hanyatló szakaszában még azért megtesz valamit, hogy megmentse ezt a világot”.

A teljes beszélgetést itt lehet visszanézni:

Azt, hogy Novák Katalin kijelentései miért tekinthetőek problémásnak a magyar emberekre és a magyar közéletre nézve az Átlátszó Blog fogalmazta meg maradéktalanul.

Valódi Hírek