Hatalmas zsúfoltságot okozott a boltokban Orbán agyrém idősávja

Van, ahol emiatt délután már nem engedik be az időseket a boltokba.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy november 24-től, azaz keddtől ismét érvénybe lép az idősekre vonatkozó vásárlási idősáv, amely szerint – a tavaszi intézkedéssel ellentétben – a 65 év felettiek nemcsak a számukra kiírt időpontokban, hanem azon kívül is vásárolhatnak. A kijelölt idősávokban viszont csak ők lehetnek a boltokban.

Az elmúlt közel egy hét tapasztalatai alapján azonban a korlátozó intézkedés egyelőre nem feltétlenül alakult a tervek szerint, hiszen a 65 év felettiek a vártnál kisebb arányban használják ki a számukra előírt vásárlási idősávot és

továbbra is a zsúfolt délutáni órákban intézik a bevásárlást

– derült ki a Magyar Nemzet beszámolójából.

Emiatt a lap szerint akadnak olyan üzemeltetők, akik a tavaszi korlátozások során szerzett tapasztalatokra hivatkozva a délutáni forgalmas időszakban

nem engedik be az idősebb vásárlókat az élelmiszerboltokba.

Mondván, tavasszal ez a gyakorlat vált be és ezzel akarják elkerülni a feszültséget a generációk között.

Bubenkó Csaba, Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, az, hogy kereskedők korlátozzák az idősebbek boltlátogatását egyértelműen jogellenes.

Az elnök ugyanakkor arról számolt be, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a lakosság fegyelmezett a kereskedelemben, külön kiemelkedő a fiatalok magatartása, hiszen elmondása szerint az elmúlt napokban nem volt vitás eset, a fiatalok tiszteletben tartják az időseket megillető előjogokat.

(Magyar Nemzet nyomán)

Valódi Hírek