Lebuktatta magát Hoppál Péter: telefonnal a kezében száguldozott az M6-oson

Ejnye, ejnye.

Hoppál Péter miniszteri biztos egy költőinek szánt Facebook-posztban leplezte le magát.

A fotón látható, hogy 130-as sebességnél, az M6-os autópályán, korlátozott látási viszonyok között a telefonjával, és nem a vezetéssel van elfoglalva. Ráadásul még szöveget is pötyögött a fotó alá.

Egy 2012-es kormányrendelet értelmében a telefon autóvezetés közbeni kézben tartása bírsággal sújtható.

A bírság a 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet értelmében a helyszínen 10.000, szabálysértési feljelentést követően 20.000 forint, amivel elég enyhének számítunk tehát.

A mobil kézben tartása eleve a “Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése” cím alatt található, de ez senkit ne tévesszen meg: csak akkor számíthatunk a fenti, alacsony összegű büntetésre, ha a rendelet szerint “a Szabs. tv. 219. §-ban meghatározott közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés nem állapítható meg”.

A 219 §-ban az áll, hogy ide tartoznak azok az esetek, ahol “másnak vagy másoknak életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszik ki”.

Vagyis ha mobilozunk, és ezzel fennáll mások testi épségének veszélyeztetése, vagy konkrétan okozunk is sérülést, egészen más elbírálás alá tartozunk, a kiemelt szabálysértések alá.

Az ORFK ezt mondja az utóbbiról:

A szabálysértési tényállásban foglalt közvetlen veszély akkor áll fenn, ha személyi sérülés nem történt, de a közlekedési szabályszegés más testi épsége sérelmének reális, az adott helyzetre és személyre konkretizált veszélyét hordozza magában.

Amennyiben a közúti közlekedés során a közvetlen veszélyhelyzetet a mobiltelefon menet közbeni használata miatt idézték elő, a Szabs. tv. 219. §-ában meghatározott szabálysértés állhat fenn.

Amennyiben a közvetlen veszély fennállta miatt a Szabs. tv. 219. §-ában meghatározott közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés elkövetése áll fenn,

a cselekmény 150 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. Mindkét esetben közúti járművezetéstől történő eltiltásnak lehet helye, amely egy évig terjedhet.

A posztot itt tudod megnézni:

Valódi Hírek