Szétmarja a rozsda, balesetveszélyes a hegesztés: 18 súlyos típushibát találtak a „felújított” orosz metrókocsikban

Remek üzletet között az oroszokkal Orbán és Tarlós.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere 2020 januárjában rendelte el az orosz járműgyártó, a Metrowagonmash által „felújított” metrószerelvényeinek felülvizsgálatát.

Ezt nemcsak az alapjában véve is gyanús közbeszerzés, de a járművek padlólemezének rozsdásodása és a sorozatos meghibásodások is indokolták.

A vizsgálatra a BKV nyílt közbeszerzést írt ki, amelyen a BME Viking Zrt. nyerte el a megbízást. A jelentés nyárra elkészült, azonban a BKV sokáig nem adta ki a jelentést, mivel állításuk szerint véglegesíteni kellett a jelentést, valamint javítani kellett a dokumentumban található elütéseket.

A Népszava most megszerezte az orosz metrókocsi-felújítással kapcsolatos szakértői vizsgálat zárójelentését. Ebben többek között sorozatos meghibásodásokról, amatőr megoldásokról, pontatlan kivitelezésről, rossz minőségű alkatrészekről, visszatérő korrózióról és elavult felfüggesztési rendszerről is írtak.

A jelentésben összefoglalóan megállapították, hogy

„igen szerénynek mondható megtakarítást eredményezett” a metrókocsik felújítása új szerelvények beszerzéséhez képest.

Ezek alapján elmondható, hogy megtérülőbb lett volna a valamivel drágább, azonban XXI. századi technológiai megoldásokat felvonultató, új, egyterű szerelvények beszerzése.

A szerelvények élettartalmát 30 évre tervezték, azonban a legkorábban forgalomba álló szerelvények kevesebb mint négy éve közlekednek, mégis hibát hibára halmoztak az elmúlt években.

A kocsikat nem klimatizálták — Tarlós István korábbi főpolgármester arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs klíma a szerelvényekben, úgy felelt: „Lehet ilyeneken szórakozni, hogy legyen klíma, azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is” –, annak utólagos beépítése pedig ismét sok pénzt emészthet fel.

A metrószerelvények 30 éves élettartamának végére nagy eséllyel

36%-kal nőhetnek az üzemeltetési költségek az üzembeállítás időszakához képest,

különösen akkor, ha az oroszok monopolhelyzetbe kerülnek az alkatrészgyártásban. Mindemellett az is nagy kérdés, hogy a felújított konstrukciók kibírnak-e 30 évet a 3-as metró pályáján.

A jelentésben 18 súlyos hibára derült fény, azonban ezek közül is a legkiemelkedőbb, hogy

az elsőként újragyártott szerelvények padlólemezei teljesen átlyukadtak, azokat időközben cserélni kellett.

Az is kiderült, hogy az eredeti szerelvények állapota annyira rossz volt a felújításkor, hogy új alvázat kellett hozzájuk gyártani.

Az áramátalakító berendezések elhelyezése súlyos gondot jelent. Az ahhoz gyártott tartókonzolok nem illeszthetők a hegesztett szerkezethez, emiatt

idővel akár le is szakadhattak volna — ez komoly siklásos balesetet okozhatott volna.

A problémát javította a gyártó — mindezt ideiglenes rögzítéssel.

A régi, a felújított és az új alkatrészek azonban sokszor nem illeszkednek megfelelően egymáshoz, így komoly illesztési hibák is vannak a szerelvényeken.

A rozsda — mindezeknek is köszönhetően — nemcsak a padlólemezeket, de az oldallemezeket és a tetőt is elérte.

Az utólagos javítások során az orosz gyártó lyukat fúrt a kocsik küszöbébe, hogy el tudjon folyni az ajtókból a csapadékvíz. További gondot jelent azonban az is, hogy a javításokat is gondatlanul végezte el a gyártó, így sok esetben a tartólemezbe folyik el a beavatkozás óta víz.

Sok esetben nem felelnek meg a magyar szabványoknak bizonyos elemek, például a padlószerkezet. A szakértők a szerelvények teljes körű felülvizsgálatát javasolják, hogy kijavíthassák a problémás elemeket.

Vannak köztük olyanok, amelyeket az ellenőrző cég szerint egészen

egyszerűen nem szabadott volna legyártani minőségbeli hibák miatt.

Utaskomfort szempontjából is komoly problémákra derült fény: az üléseknek pontatlanok az illesztései, és esetenként el is törhetnek — különösen a kocsik végében található lehajtható székek. Ezen hibák miatt folyamatosan javítani kell a szerelvényeket, amely sok pénzt emészt fel az egyébként is anyagi gondokkal küszködő vállalatnál.

A Metróért Egyesület a Facebookon reagált a vizsgálat eredményire. Ehhez mindössze annyit írtak:

Ez önmagáért beszél.

Az egyik kommentelő a következőt megkérdezte, hogy „ha 100%-os lenne is a felújítás, mit vártak 40-50 éves szerkezetektől?„. Erre az egyesület a következőképpen válaszolt:

Ezen nem újítottak fel semmit, ezek újonnan gyártott kocsik, a baj az, hogy kb. annyi jó bennük, amit külföldről szereztek be.

(Népszava nyomán)

A Metróért Egyesület posztja itt látható:

Valódi Hírek