Undorító: Orbánék megköszönték a szociális dolgozók munkáját, majd leszavazták a bérkiegészítésüket

Vastag a narancsbőr.

Facebook-bejegyzésben köszönte meg Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának vezetője az egészségügyi, valamint a szociális szférában dolgozók járvány alatt végzett munkáját.

Köszönjük az egészségügyben dolgozóknak, a szociális intézményekben dolgozóknak, a rendvédelmi szerveknek, a katonáknak, az egyetemistáknak, az önkénteseknek és mindekinek, aki a járvány elleni védekezésben megfeszített, hősies munkát végez.” — írta Nacsa a közösségi platformon.

Nacsa egy parlamenti felszólalásában ismételten hangsúlyozta, mennyire hálásak a kormánypártok az egészségügyi és szociális dolgozók helytállásáért.

Mindennek azonban ellentmond, hogy a népjóléti bizottság keddi ülésén elutasították a kormánypárti frakciók a szociális dolgozók béremelésére irányuló javaslatot.

A szociális szférában dolgozók koronavírus-járvány alatt nyújtott teljesítményének megbecsüléséért határozati javaslatot nyújtott be Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. A javaslat célja az lett volna, hogy a szociális dolgozók is megkapják az orvosoknak kiosztott — mint utólag kiderült, bruttó — félmillió forintot.

A parlament népjóléti bizottságában Ungár mellett helyet foglal a hálálkodó Nacsa Lőrinc is.

A kormánypárti többség azonban nemet mondott a javaslatra.

A Szociális és Gyermekjóléti alapellátások nevű Facebook-oldal keserédes bejegyzést tett közzé. Úgy vélik, hogy ha már egészségügyi felszerelést nem kapnak, azt is meg kell becsülniük, hogy a kormány megköszöni a munkájukat. Ez ugyanis a járvány tavaszi hullámában elmaradt.

Nem pénz, nem védőfelszerelés, CSAK egy KÖSZÖNET. Tartsuk tiszteletben, hiszen erre is vártunk már egy ideje…..!

— olvasható a Facebookon. A poszt alatt sok kolléga fejezte ki a véleményét.

Ezt nyugodtan kenjék a hajukra. Védőfelszerelést adjanak, biztosítsák a folyamatos tesztelés és anyagilag ismerjék el a munkánkat! Ha ez megtörténik, utána beszélgethetünk

— írta egy szociális dolgozó.

Neki is egy köszönet kellene normális fizetés helyett!

— fejezte ki elégedetlenségét egy másikuk.

Gondolom ezzel a koszonommel ki lehet fizetni a villanyszamlat, ja nem

— jellemezte a helyzet tarthatatlanságát egy kolléga.

Az utóbbi időszakban az LMP, valamint a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete is indított petíciót a béremelés kiharcolásáért. Utóbbi petíciót már több mint 8700-an írták alá.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete az elmúlt időszakban több ízben fordult a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumához, valamint a kormányhoz, hogy kiharcolja a béremelést. Ennek ellenére kérésük süket fülekre talált:

a minisztérium válaszra sem méltatta őket,

pedig még egy egyszeri jutalomnak is örülnének a szociális területen dolgozók.

A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat nem vár a kormányzati támogatásra: 100 ezer forinttal támogatják a saját tulajdonú idősotthonok és hajléktalanellátó intézmények dolgozóit.

A folyósítás decemberben várható.

(Mérce nyomán)

 

Valódi Hírek