Hányingerkeltőnek nevezték a német köztévében, amit Orbán művel az EU-val (+videó)

Jó hírünk Németországban.

A német ZDF közszolgálati televízió szatirikus politikai műsorában, a Heute Show-ban is az uniós költségvetést megvétózó Magyarország és Lengyelország volt a téma.

A műsorvezető azzal a kérdéssel fordul a Brüsszelből bejelentkező álriporter kollégájához, hogy képesek-e a demokráciák közösen és összefogva fennmaradni. A riporter szerint erre semmi esély, hiszen ez az ún. „unió” még a legnagyobb szükségben sem képes összetartani.

„EU-s költségvetést határoznak el, beleértve a korona miatt sürgősen szükséges segélyeket Olaszországnak és Spanyolországnak, mindenki fellélegzik. Erre Magyarország és Lengyelország azzal fenyegetőzik, hogy blokkolni fogják az 1,8 milliárd eurós pénzügyi csomagot a jogállamisági feltétel miatt”

– mondja a riporter, majd hozzáteszi:

„Felfoghatatlan! Orbán, ez a magyar fülenőtt gulyásleves megvétózza a jogállamisági záradékot, és ezzel elismeri, hogy Magyarország nem jogállam”.

„És hogy mit szól ehhez Brüsszel?” – teszi fel a kérdést a műsorvezető a stúdióból. A riporter szerint mindössze annyit, hogy „ostoba pofát vágnak”.

„Merkel helyében én kiakadnék egy ilyen csúcstalálkozó után”

– folytatja a riporter. Reakcióját egy rövid videórészlet követi, amelyben a német kancellár elmondja, hogy „nagyon érdekes” volt a brüsszeli találkozójuk.

„Érdekes? Érdekesnek talán az számít, ha egy kolibri hátrafelé repül, vagy ha egy vombat ürüléke kocka alakú, de

az, amit Varsó és Budapest csinál az EU-val, az egyszerűen csak hányingerkeltő”.

– hangzik el.

Ezt követően a riporter részletezi, hogy Magyarországon megfélemlítik a kormánykritikus sajtót, Lengyelországban megszüntetik a független bíróságokat és a terhességmegszakítás jogát.

A műsorvezető szerint viszont tekintve, hogy az EU költségvetése hét évre szól, talán éppen Brüsszelnek kellene engedményeket tennie a két vétózó országgal szemben.

A riporter szerint viszont ezúttal nem ez a járható út, mivel a magyarok és a lengyelek „túlzásba vitték a dolgot”. Majd idézi a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének első mondatát, amely szerint „a tagállamok bármelyike határozhat úgy, hogy kilép az unióból”.

Tehát – mondja a riporter – Magyarország és Lengyelország kivételével minden európai tagország vezetője találkozzon, és közösen mondják ki, hogy kilépnek az EU-ból, ami így megszűnik, majd ugyanezek az országok Magyarország és Lengyelország kivételével létrehozzák az új EU-t, amit EUODBUUP-nak neveznek el. Ez magyarul annyit tesz:

Hülye Magyarok és Lengyelek Nélküli Európai Unió.

Ezzel a riporter szerint az EU évi 17 milliárd eurót takarít meg, hiszen ennyi EU-s pénzt kap Magyarország és Lengyelország évente.

„Ebből 15 milliárdot kapnak közvetlenül az olaszok és a spanyolok, a többiből meg veszünk például fűtőgombákat. Még mindig jobb befektetés, mintha a lengyeleknek vagy a magyaroknak adnánk”

– vélekedett Carolin, aki brüsszeli tudósítását azzal zárta, hogy kivágott két csillagot az Európai Unió zászlajából.

A riportot magyar felirattal itt találod:

.

(via telex.hu)

Valódi Hírek