Pataky Attila furcsán nyilatkozott a koronavírus-fertőzése után a TV2-ben (+videó)

Bár túl van rajta, szerinte „ezt nem lehet legyőzni, csak elfogadni”.

Pataky Attila hétfőn a Mokka stúdiójában járt annak apropóján, hogy felépült a koronavírus-fertőzéséből.

Az EDDA frontembere azt mondta:

„Megpróbálok jól lenni. Mindenképp próbálom megtalálni a támaszpontokat: elfogadással létezem, megpróbálok a patakiságomból visszavenni, és nem harcolni a láthatatlan ellen.

Furcsa nekem, mikor azt hallom, valaki legyőzte a koronavírust. Ezt nem lehet legyőzni, ez humor. Mit győzöl le, amikor bemész a kórházba, össze vagy szakadva fizikailag, lelkileg, és azt mondod: hozzanak be egy vírust és te majd legyőzöd?

Dehogy! Megpróbálsz elfogadással létezni. Megélni és feldolgozni. Ezer hála a teremtő Istennek, hogy itt lehetek.”

Pataky elmondta: semmire nem tanította meg ez a vírus, nem tudta megérteni a mechanizmusát, ez egy gonosz dolog, amit csak megélni és elfogadni lehet.

A zenész hozzátette: azt tartja életben, hogy hisz benne: az emberiség életében eljön az a fordulat, amikor rájön arra, hogy egyetlenegy dolog létezik: a szeretet.

„Az univerzum váltópénze a szeretet, a többi az mind kamu”

– fogalmazott Pataky Attila.

itt a teljes videó:


.

Valódi Hírek