Orbán Viktor számára a pálinka alapvető élelmiszernek számít

Ezt szociológiai adottságokkal magyarázza.

Csárdi Antal (LMP) arról kérdezte Orbán Viktort hétfőn a Parlamentben, hogy „megfelel-e a társadalmi igazságosság elvének az, hogy az alapvető élelmiszerek többsége 27 százalékos áfával sújtott, míg a szálláshely szolgáltatások csak 5 százalékos áfával?”

Azt is hozzátette a kérdéshez, hogy a miniszterelnök szerint mire van jobban szüksége az embereknek: alapvető élelmiszerre vagy pálinkára?

Ez többek között azért is volt releváns kérdés, mert egy korábbi döntés értelmében 2021-től 86 liter pálinkát lehet majd adómentesen főzni háztartásonként.

Orbán tehát a saját maga által hozott törvényekkel sem volt tisztában, mert így válaszolt:

„Kicsit összezavart képviselőtársam, mert én úgy tudom, hogy a pálinka a 27 százalékos kategóriába tartozik, bár az én felfogásom szerint alapvető élelmiszernek minősül, ennek ellenére a 27 százalékos sávban van.”

A Fidesz-frakció ovációban tört ki, amikor a miniszterelnök száját elhagyta az a félmondat, hogy a pálinka alapvető élelmiszer.

Csárdi Antal megjegyezte, hogy a pálinka nem alapvető élelmiszer, az embereknek alapvető élelmiszerekre van szükségük, és nem pálinkára. Orbán végül egy egyszerű huszárvágással oldotta meg a pálinka-vitát:

„Ön mégiscsak egy belvárosi képviselő, mi pedig máshonnan jövünk. Ezért a különböző a dolgok megítélése, vegyük ezt egyszerűen szociológiai adottságnak.”

Arról már 2017-ben is írtunk, hogy a miniszterelnök nem veti meg az italt.

(24.hu nyomán)

(kiemelt kép: 444.hu)

 

Valódi Hírek