FRISS: Majka visszakerült a kórházba, és kegyetlenül kiosztotta azokat, akik szerint pénzt kap érte, hogy koronavírusosnak tettesse magát

Úgy legyengült, hogy nem tudott a jobb oldaláról a balra fordulni.

Visszakerült a kórházba Majoros Péter (Majka) – derül ki a koronavírussal küzdő rapper legfrissebb, szombat esti élő videójából.

Majka elmondta:

„Kicsit elb***tam a hazamenetelt. Haza akartam menni a gyerekem születésnapjára. Elengedtek az orvosok, mert látták, hogy jobban vagyok.

A fiam kapott tőlem egy gamer monitort, amit fel kellett cipelnem az emeletre, aztán egész este velük voltam és kicsit megerőltettem magam, emiatt másnapra visszaszökött a lázam 38,5 fokra”

Elmondta, hogy amíg párja, Hajni visszajött mellkas CT-re, addig ő otthon volt a gyerekekkel és annyira legyengült, hogy nem tudott a jobb oldaláról a balra fordulni, kiszáradt, mert nem tudott rendesen inni.

Most újra kórházban van, ahol addig marad, amíg tényleg nem lesz jól. Hétfőn lesz tüdőröntgene, akkor derül ki, hogyan reagált a szervezete a kínai gyógyszerre.

„Menj a k**va anyádba, te idióta ökör”

– mondta az egyik kommentelőnek, aki szerinte ostoba, mert olyanokat feltételez, hogy ő ezért pénzt kap.

„Ki kíváncsi rád? A hülye dumádra? Húzz a p***ába. Húszasával kapom a leveleket arról, hogy én biztos pénzt kapok, hogy játsszam a beteget. Az összes vagyonomat odaadnám, hogy otthon lehessek és tudjam, hogy holnapután jobban vagyok.”

– tette hozzá.

Itt a teljes videó:


.
(via 24.hu)

Valódi Hírek