Bodnár Zoltán: Orbán csak keménykedik, hazudik, és egy gonosz játékot űz

Csak a hatalom érdekli.

Bodnár Zoltán bankár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke egy Hírklikknek adott interjúban beszélt Orbán Viktor esélyeiről az EP által hozott jogállamisági döntés megtorpedózására.

A közgazdász szerint Orbán meg fogja szavazni a költségvetési megállapodást. Ha ugyanis nem így tenne, akkor

nagyon kemény gazdasági retorziókra kellene számítania az uniós országoktól.

„A vétó túlságosan kockázatos lépés lenne, hiszen az európai közösségnek számos olyan tagországa van, amely rendkívül súlyos megtorló intézkedést hozhat.” – vélekedik a szakember. Ha ugyanis a miniszterelnök a fenyegetéséhez híven megvétózná a költségvetést, úgy a tagországok nem juthatnának hozzá az uniós forrásokhoz, az egész Európai Unióval azonban nagy badarság lenne ujjat húzni a részéről.

Az unió gazdasági érdeke azonban nem csak az, hogy a tagországok hozzájussanak a forrásokhoz, hanem az is, hogy a kiutalt összegeket az adott országok kormányai ne tudják ellopni.

„Az unió immár nem engedheti meg azt a példátlan arcátlanságot, hogy egy helyi érdekű mini diktátor az egész közösséget dezorganizálja.”

Ha a miniszterelnök a fentiek ellenére mégis vétózna, az egyszerű beismerése lenne annak, hogy Magyarország jelenleg nem jogállam, és nem is kívánja betartani az EU alapvető normáit.

Bodnár szerint Zsiday Viktor portfóliómenedzser helyesen látja az orbáni stratégiát:

a miniszterelnököt csak a hatalom érdekli, nem pedig az emberek egészsége.

A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban a szakember megjegyezte: a kormány részéről eddig semmilyen gazdasági intézkedés nem történt.

„Mindössze annyit tudhatunk, hogy a vendéglátó iparban lesz munkabér térítés. A szállodaipart ez már nem érinti, ott csak egy kamu intézkedés lesz. A november 8-ig megtett előfoglalásokra ad az állam támogatást, de ott már bértámogatás nem lesz.” – tette hozzá.

Az álláskeresési támogatás három hónapos ideje sem nőtt, az összeg is változatlan, de a családi pótlékot sem emelték 2008 óta. Hasznos lenne figyelembe venni a szocialisták azon javaslatát, amely szerint a táppénzt legalább ebben a helyzetben meg kellene emelni 100%-ra, de ebben az ügyben sem történt eddig semmi.

„Egyetlen fillért nem akar a kormány a rászorultak megsegítésére költeni.”

Bodnár szerint nincs még egy olyan uniós csomag, ami ennyire keveset tett volna az emberek megsegítéséért a járványhelyzetben.

A gazdaságvédelmi akcióterv 600 milliárdja nagyrészt olyan projektekre ment el, amelyekben Orbán oligarchái tevékenykednek, pedig Magyarország az összes lehetséges uniós támogatást igénybe vette.

A jövő évre igen súlyos válságot jósol a közgazdász: szerinte kis- és középvállalkozások tömegei fognak csődbe menni.

Az iparűzési adó felfüggesztésének tervével kapcsolatban Bodnár Zoltán így fogalmazott:

„ez az ostoba javaslat pusztán színjáték, amelynek segítségével Orbán csak tesztelni akarja, hogy mi lenne a következménye az iparűzési adó felfüggesztésének. (…) Orbán ezzel a döntésével elvenné az önkormányzatok adóbevételeinek 81 százalékát.”

A kormány már eddig is brutálisan megcsapolta a fővárost: elvette az adóbevételeit, a parkolási pénzeket, a gépjárműadót.

Egyetlen cél van csupán: ki akarja véreztetni az önkormányzatokat.

„Onnantól kezdve, a pénzt már Orbán, tehát a Fidesz adja az önkormányzatoknak. És azt, hogy melyik város mennyi pénzt kap, a kormány fogja megmondani. Ez lenne Orbán Viktor gonosz játékának lényege.”

(Hírklikk nyomán)

Valódi Hírek