A pofátlanság csúcsa: Zsarolással érte el az EMMI, hogy mégis Blaskó Balázs legyen az egri színház igazgatója

Nincs bennük semmi szégyenérzet, ha a haverjaikat kell megvédeni.

Bár két hete az egri közgyűlés Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét választotta meg az egri Gárdonyi Géza Színház élére, Mirkóczki Ádám polgármester most mégis az Fidesz-katona Blaskó Balázst nevezte ki. Elmondása szerint azért, mert

az EMMI közölte vele, ha a közgyűlés döntését helyben hagyják Szőcs Artur kinevezéséről, úgy a város 600 millió forinttól fog elesni.

Korábban mi is megírtuk, hogy az egri közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett, mert az önkormányzat nem a Fidesz emberét, azaz Blaskó Balázst választotta meg a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának, hanem Szőcs Artur rendezőt.

Mirkóczki Ádám most kénytelen volt engedni a zsarolásnak: a szerdai nappal hatályon kívül helyezte Blaskó kinevezését.

„Elég sajnálatos, hogy az egriek akaratából, többsége által megválasztott városvezetés egy 100 százalékos egri tulajdonú intézmény élére nem jelölhet senkit. A kormány szerint nincs szabad akarata az egrieknek ebben a kérdésben.” -mondta.

Az már a törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményező képviselő is belengette, hogy Szőcs kinevezése esetén 300 millió forintos támogatástól esne el a színház,

az EMMI azonban visszafizettetné a színház idei költségvetését is a várossal,

így Eger önkormányzata 600 millió forinttól esett volna el, ha Szőcs Artur kerül a színház élére. Mirkóczki ezt a veszteséget a város jelenlegi gazdasági helyzetében nem kockáztatta, így kénytelen volt az október 29-i döntést hatályon kívül helyezni, és Blaskót kinevezni egy újabb ciklusra.

„Ez színtiszta politika. Azért volt ennyire rugalmatlan a tárca, mert több városban is hasonló szituációk előtt állnak, nem akartak precedenst. Anyagilag megfogták a várost, ezzel nem tudunk mit csinálni.” – fogalmazott.

(24.hu nyomán)

(kiemelt kép: egriszin.hu)

 

Valódi Hírek