Lazít az NNK: Hamarabb hazaengedik a COVID-betegeket, egy gyorsteszt után munkába állhatnak a fertőzött ápolók

Így tartanák életben az egészségügyet.

November 7-től új eljárásrendet vezetett be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az egészségügyben, amely lehetővé teszi, hogy hamarabb haza küldjék a kórházból a még nem teljesen gyógyult Covid-betegeket, illetve azt is, hogy a koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozók hamarabb, már egy negatív gyorsteszt után visszatérhessenek a szolgálatba – tudta meg a Telex.

Mindezt annak érdekében hozta meg az NNK, hogy több szabadágy és több egészségügyi dolgozó legyen elérhető a koronavírus-járvány második hullámában az egyre több koronavírusos beteg ellátására.

A koronavírussal fertőzött betegek eddig abban az esetben hagyhatták el a kórházat, ha 48 órán belül két koronavírustesztjük is negatív lett. Az új rendelkezés értelmében – amely egyelőre nem jelent meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, de a kórházak már megkapták – november 7-től a koronavírusos beteg hazaengedhető, ha

  • meggyógyult, vagyis tünetmentessé vált
  • ha legalább 3 napja nincs láza
  • ha megszűntek vagy javulóban vannak a légúti tünetei
  • ha a radiológiai kép a tüdőgyulladás egyértelmű javulását mutatja, vagy nem mutat kóros eltérést
  • illetve ha egy antigén gyorsteszt negatív eredményt mutat.

Abban az esetben viszont, ha a hazabocsátás a tünetek jelentkezését követő 10 napon belül történik, a betegnek a 10. napig házi karanténban kell maradnia.

Az egészségügyi dolgozók esetében korábban az volt az eljárás, hogy csak abban az esetben mehettek vissza dolgozni, ha felmutattak két negatív PCR-tesztet vagy kitöltötték a 21 napos karanténidőszakot (szemben a civilek 10 napjával).

Az NNK új eljárásrendje szerint viszont az egészségügyi dolgozók abban az esetben állhatnak ismét munkába, ha

  • klinikailag gyógyultnak bizonyulnak
  • a fertőzés tünetmentesen zajlott le
  • vagy ha rendelkeznek egy negatív antigén gyorsteszttel, ebben az esetben viszont a mintavétel a tünetek jelentkezését követő 7. napnál nem lehet régebbi

A 21 napos karanténszabály azonban továbbra is érvényben marad arra az esetre vonatkozóan, ha nincs teszteredmény.

Az otthonukban vagy szociális intézményekben elkülönített betegek, illetve a kórházban fekvő, nem koronavírusos betegek izolációjára vonatkozóan nem változtak a szabályok – írja a Telex.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek