A korlátozások ellenére továbbra is nyitva maradnak a templomok, látogathatók lesznek a misék

A kijárási tilalomhoz alkalmazkodva.

Orbán Viktor hétfőn délelőtt jelentette be az újabb korlátozó intézkedéseket, amelyek szerint kedd éjféltől kijárási tilalom lép érvénybe este 8 és reggel 5 óra között. Bezárnak az éttermek, stadionok, múzeumok, állatkertek; a voltok 19 óráig tarthatnak nyitva; online oktatásra állnak át a gimnáziumok és általános rendezvénytilalom lép érvénybe.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hétfői közleménye szerint viszont a rendezvénytilalom egyelőre nem vonatkozik a szentmisékre, a templomok a kijárási korlátozáshoz igazodva továbbra is látogathatók lesznek.

A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk. Szentmisék is tarthatóak, de azok csak úgy végezhetőek, hogy a hatósági kijárási korlátozásokkal összhangban maradjanak. Felelősen és körültekintően kell eljárni” – olvasható az MKPK közleményében.

Hozzátették, azok számára, akik nem tudnak részt venni a miséken, az online vagy televíziós miseközvetítés továbbra is elérhető lesz.

Közleményében az MKPK mindenkit arra kér, ha betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében ne vegyen részt a szentmisén. De mentesítették a részvétel alól a veszélyeztetett csoportba tartozókat, az idősebbeket, azokat, akik kötelességüket teljesítik, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett személlyel laknak együtt, hatósági karanténban vannak, illetve azokat is, akik kik úgy érzik, hogy

számukra a misén való személyes részvétel veszélyt hordoz magában.

A plébániai oktatásokat, közösségi összejöveteleket néhány kivételtől eltekintve csak online formában tartják meg.

MKPK közlemény

A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járványhelyzet alakulása miatt, figyelembe…

Posted by Esztergom-Budapesti Főegyházmegye on Monday, 9 November 2020

(Kiemelt kép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b3) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b4) a kormányzati támogatással felújított katolikus plébániatemplomban tartott ünnepi szentmisén a Zala megyei Pölöskén 2020. augusztus 22-én. MTI/Varga György)