Orbán: December 10-re 30-32 ezer kórházi beteggel, 4 ezer intenzíven fekvővel számolunk

Elismerte, „a helyzet nehéz, egyes helyeken súlyos”.

Orbán Viktor pénteken reggel interjút adott a Kossuth Rádióban, ahol elmondta, a kormány számításai szerint november 21-én kell 2240 olyan intenzív ágy, ahol van lélegeztetőgép, december 10-re

30-32 ezer kórházi ápolttal, ebből 4480 intenzíven fekvő beteggel számolnak.

Vélekedésük szerint ugyanis itt fogja elérni a teljesítőképessége határát a magyar egészségügy. Orbán elmondta, már hoztak döntéseket arra az esetre, „ha túlmegy a fertőzés ezen a határon”. Így szükség esetén kórházakon kívül is lesznek olyan kijelölt helyek, ahol képesek megfelelő orvosi ellátást biztosítani.

Orbán az interjú során jelentette be azt is, hogy órákon belül döntés születhet a kockázat nélkül halasztható egészségügyi beavatkozások átütemezéséről annak érdekében, hogy újabb ágyakat tudjanak felszabadítani.

„Ez szakmai döntés, mindig megmondják nekünk a járványügyi szakemberek, hogy mikor miket érdemes átütemezni” – mondta a miniszterelnök.

Kiderült, Magyarországon mindössze

700

olyan település, ahol nincs jelen a vírus.

98 óvodát és hét iskolát zártak be teljesen és 23 iskolában van távoktatás, 78-ban pedig hibrid oktatás zajlik. Leszögezte azt is, hogy amíg lehet,

megpróbálják nem bezárni az iskolákat.

Hiszen, mint mondta, ott ellenőrizni tudják, kontroll alatt tartják a diákokat, míg a nem személyesen zajló oktatás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gyermekek otthon is maradnak.

Orbán elismerte,

a helyzet nehéz, egyes helyeken súlyos,

ugyanakkor az esélyeink jók, képesek vagyunk arra, hogy kezeljük a helyzetet”. Hozzátette azt is, habár a szabályok betartása érdekében többen is ezt javasolták, ő nem szeretné „ijesztgetni a magyarokat”.

A szabályok betartását illetően pedig úgy látja, hogy jobb az arány, mint amire számított, az emberek többsége hordja a maszkot és a szórakozóhelyek, éttermek működtetői is megértették, hogy be kell tartani a járványügyi intézkedéseket, ellenkező esetben habozás nélkül bezárják azokat.

„A libernyák világban majd megint azt mondják, hogy diktatúra van, bezártuk a parlamentet, ez nem igaz” – mondta Orbán az elrendelt vészhelyzetre utalva, amire elmondása szerint a tavaszi első hullám után ismét a gyors döntéshozás érdekében volt szükség.

Elmondta, azért kérte 90 napra a kormány a rendkívüli felhatalmazást, mert a vakcináról érkező egyre megbízhatóbb híreknek köszönhetően „az alagút végét látjuk”.

„90 nap múlva más lesz a helyzet, mert valamilyen vakcina valamilyen mennyiségben rendelkezésre áll” – jelentette ki.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy tegnap az Unióban a jogállamisági feltételekhez kötötték a támogatások kifizetését. Mint mondta, most nem a politikai és ideológiai viták ideje van, hanem elsősorban a járvánnyal kell foglalkozni, a támogatásokat pedig most elsősorban a déli államoknak kellene odaadni.

Arra a kérdésre, hogy mi történik abban az esetben, ha mégis Lengyelországot és Magyarországot fogják emiatt hibáztatni, a kormányfő azt mondta:

„Az eladósorban levő lányokat ez izgathatja, de én már túl vagyok rajta, hogy hol, ki, mit mond, meg a Soros György tenyeréből etetett újságírók meg politikusok mit mondanak.

Teszem a dolgomat, azt kész, akármit is mondanak.”

A jelenleg is zajló amerikai elnökválasztással kapcsolatban azt mondta, akárki lesz a következő elnök, az USA-ban többé nem beszélhetnek a morális értelemben vett magas lóról, mint ami a demokratákra jellemző volt.

„Ha olyasmik történnének Magyarországon, mint ott, akkor itt leszakadt volna az ég. De nem akarjuk minősíteni az Egyesült Államokat” – mondta Orbán.

(Magyar Hang/444.hu nyomán)

(Kiemelt kép: EPA-EFE/PATRICK SEEGER)

Valódi Hírek