FRISS: Varga Judit kiverte a balhét az Unió mai döntése miatt, „elfogadhatatlan zsarolásról” beszél

Prüszköl a jogállami normáktól az igazságügyi miniszter.

Beszámoltunk róla, hogy csütörtökön megszületett a jogállamisággal kapcsolatos megállapodás a tagállamok és az Európai Parlament között.

Az EP-nek sikerült a legtöbb követelését érvényesíteni azzal kapcsolatban, hogy a jogállami normákat és az uniós kifizetéseket kössék össze.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán borult ki a döntés miatt.

Azt írja:

„Magyarország álláspontja szerint az Európai Parlamentnek a járvánnyal és nem politikai, ideológiai vitákkal kellene foglalkoznia. Ha már segíteni nem tudnak, legalább ne gátolják a tagállamok, így Magyarország járvány elleni védekezését és a gazdaság újjáépítését❗️

➡️ Elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament a jelenlegi járványhelyzetben és az Európa gazdasága előtt álló súlyos kihívások ellenére sem hagy fel Magyarország politikai és ideológiai zsarolásával. Elfogadhatatlan, hogy a magyar ellenzéki EP képviselők Magyarország gazdasági érdekei ellen dolgoznak Brüsszelben.

➡️ Ideje lenne, hogy az Európai Parlament a probléma helyett a megoldás részévé váljon, és ne veszélyeztesse az uniós költségvetés elfogadását. Enélkül az EU nem tud segítséget nyújtani azoknak a tagállamoknak, amelyek erre leginkább rászorulnak.

➡️ Magyarország tartja magát a Szerződések rendelkezéseihez és az állam- és kormányfők júliusi megállapodásához. Ezt várjuk el valamennyi uniós intézménytől is. Az EP meg akarja kerülni a Szerződéseket és fel akarja rúgni a történelmi költségvetési alkut, ami felelőtlen és elhibázott lépés.

➡️ Az uniós költségvetés egyetlen eleméről sincsen megállapodás addig, amíg az összes eleméről meg nem állapodtunk. Magyarország letette az asztalra saját javaslatát, ami valódi költségvetési ellenőrzési mechanizmust hozna létre, nem pedig ideológiai zsarolási eszközt.

➡️ Most a járványügyi védekezésnek és az európai gazdaság talpra állításának van az ideje. Ha az európai intézmények és a magyar ellenzéki EP képviselők ezt nem ismerik fel, viselniük kell ennek történelmi felelősségét.”


.

Valódi Hírek