FRISS: Gulyás újabb járványügyi szigorításokat helyezett kilátásba

Rájöttek, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek.

Gulyás Gergely hétfőn este az Inforádió Aréna című műsorának nyilatkozott, ahol elmondta, hogy egy kétnapos kormányülésen újabb szigorításokról beszélnek és döntenek még ezen a héten.

Pontos részleteket ugyan nem tudtunk meg az interjúból, de annyi kiderült, hogy Gulyás szerint

„nyilvánvaló, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek.”

A kancelláriaminiszter elmondta: a várható döntések az emberek és az intézmények mindennapjait is érintik majd.

Gulyás szerint a magyar halálozási arány sokkal jobb, mint az európai – ez persze csak akkor igaz, ha a tavaszi és őszi adatokat együtt nézzük.

A második hullámban ugyanis Európa országai közt a legutolsó helyen kullogunk a halálozási arány tekintetében.

Azt azért Gulyás is elismerte, hogy

„jelentősen romlik”

a járványügyi helyzet.

Ha veszélybe kerül az egészségügyi ellátás biztonsága, akkor a kormánynak lépnie kell – mondta.

A kilátásba helyezett intézkedésekről egyelőre annyit árult el Gulyás Gergely, hogy a maszkviselés betartatásának szabályain szigorítanak majd, de továbbra is fontos intézkedésnek tartja, hogy az iskolák továbbra is nyitva maradjanak.

Valódi Hírek