A tanárok tizede fertőzött, engedély nélkül kell átállniuk digitális oktatásra egy budapesti gimnáziumban

Az igazgató nem tud tovább várni az NNK és az EMMI jóváhagyására.

Vasárnap estig nem kaptak hivatalosan engedélyt, az igazgató mégis úgy határozott, hogy átállnak a digitális oktatásra a III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban – írja a Telex.

Az őszi szünet alatt ugyanis kiderült, hogy a budapesti gimnáziumban

a tanárok tizede koronavírus-fertőzött.

Berczelédi Zsolt igazgató már múlt hét szerdán, az első hat fertőzött tanár pozitív tesztje után felvette a kapcsolatot az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK).

Mindkét hivatalos szervnél javaslatot tett arra, hogy álljanak át a digitális munkarendre. Ezt követően, csütörtökön két újabb, szombaton pedig még egy tanárról kiderült, hogy koronavírusos.

Ezeket az eseteket szintén azonnal jelezték az EMMI és az NKK felé is.

A minisztérium az engedélyt eddig még nem adta meg a Gimnáziumnak, de vasárnap telefonon és levélben is ismét tájékoztatták az igazgatót, hogy saját hatáskörében nem dönthet a digitális munkarend bevezetéséről. A minisztérium továbbá hiányolta, hogy miért nem egyeztetett az igazgató az NNK-val.

„Korábban a minisztérium azt ígérte, hogy legkésőbb szombatra lesz döntés, és elmondták, hogy akár még vasárnap is tud döntést hozni az Operatív törzs” – mondta Berczelédi Zsolt a Telexnek.

Az igazgató a diákokat és a szülőket – felelős vezetőként – már múlt pénteken tájékoztatta arról, hogy ezen a héten digitális oktatásra készüljenek. A tájékoztatásban az is szerepelt, hogy a hivatalos engedélyre még várni kell, de az iskola vezetése biztos abban, hogy egy hétre át kell állítani digitális munkarendre a gimnáziumot.

Berczelédi elmondta, az újraindítás előtt egy igazgatói hatáskörben kiadható tanítási szünetet átcsoportosítva szabadítanak majd fel egy napot arra, hogy az összes diákot és dolgozót teszteljék. Ehhez a gimnázium

saját költségén és szülői támogatásokkal rendelt 650 darab tesztet,

amelyek elvégzésében orvosként dolgozó szülők fognak segíteni.

Az igazgató szerint a jelenleginél egyszerűbb és gördülékenyebb adminisztratív ügyintézésre lenne szükség, ugyanakkor bízik abban, hogy a tesztelés után normál menetben folytathatják majd az oktatást.

(Telex nyomán)

(Kiemelt kép: Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium/Facebook)

 

Valódi Hírek