Ma először területi vírusadatokat is közölt az Operatív törzs: kiderült, hol terjed leginkább a járvány (+videó)

Mindenhol.

Müller Cecília, országos tiszti főorvos az operatív törzs a keddi sajtótájékoztatót a legfrissebb járványügyi adatok ismertetésével kezdte. Kiemelte, a 63 elhunyt, valamint a kórházban és lélegeztetőgépen ápoltak száma is arra utal, hogy

a járvány egy intenzív felszálló szakaszában vagyunk.

A regisztrált koronavírus-betegek száma ugyanis a halottak és a kórházban kezeltekével együtt intenzíven emelkedik.

A tömegrendezvényeken részt vevők figyelmét Müller ismételten felhívta arra, hogy tartsák be a szabályokat, és emlékeztetett arra is, hogy múlt péntek óta szigorították a maszkviselési szabályokat.

A tiszti főorvos azt ígérte, mindenki, aki rászorul, meg fogja kapni a megfelelő kórházi ellátást. Viszont azt kérte, hogy:

  • mindenki igyekezzen csökkenteni a kontaktusok számát,
  • ne vegyen részt olyan rendezvényen, amin nem muszáj.

A korcsoportok között is változás figyelhető meg – mondta Müller Cecília. Növekszik a 16 éven aluli fertőzöttek száma, és jelenleg minden ötödik új fertőzöttet a 40-49 évesek között diagnosztizálják.

Az elmúlt héten

641

16 évesnél fiatalabbnál találtak pozitív mintákat, azonban a középkorúak és az idősebbek körében is egyre jobban terjed a vírus – közölte a tiszti főorvos.

Az operatív törzs online sajtótájékoztatói során ma először területi adatok is elhangzottak. Ezek szerint

Budapesten kívül, Pest, illetve Borsod megyében találták a legtöbb fertőzöttet.

Müller azt is elmondta, hogy Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, és Zala megyében terjed a leggyorsabban a vírus, ezekben a megyékben egy hét alatt megduplázódott a fertőzöttek száma, és mindössze Somogyban tapasztalható lassuló tendencia.

Az összesített számokat nézve a főváros és Győr-Moson-Sopron megye érintett a legjobban, de magas a fertőzöttek száma Nógrád megyében is, míg a legalacsonyabb fertőzött számot Békés, Tolna, illetve Bács-Kiskun megyében regisztrálták.

Kiss Róbert alezredes ismertette a tegnap a parlamentben megszavazott szigorított karanténszabályokat:

  • A korábbi 50 ezer helyett, akár 150 ezer forintos bírság is kiszabható a szabályszegőkre.
  • Ezt a büntetést egy nap alatt négyszer is ki lehet szabni, azaz egyetlen nap alatt 600 ezer forintos bírsággal is sújtható az, aki megszegi a karanténszabályokat.

Müller Cecília nem válaszolt arra az RTL Klub azon kérdésre, hogy milyen járványügyi számoknál szigorítanak legközelebb. A tiszti főorvos csak annyit közölt:

szigorítani kell, ha arra szükség van.

Szerinte ugyanis a szigorítás nem helyettesíti a szabályok betartását és az egyéni felelősséget.

Valódi Hírek