Friss: Elrettentő erejű bírságot szabhatnak ki a maszk nélküli vásárlásért

A cél a fegyelem erősítése lenne.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kezdeményezésére megemelhetik a boltokban tetten ért szabálysértőknek járó bírságösszegek alsó, jelenleg 5000 forintos határát – tudta meg a Magyar Nemzet az OKSZ főtitkárától, Vámos Györgytől,

Vámos a lapnak elmondta, a maszkviselési kötelezettség kiterjesztése és az azzal kapcsolatos ellenőrzések szigorítása érdekében nyújtották be a kezdeményezést a kormánynál.

A főtitkár szerint az OKSZ támogatja és teljes mértékben helyesnek tartja azt, hogy a kormány szigorít a maszkviselési szabályokon, hiszen

„a járványügyi helyzet mostanra drámaivá vált, vagyis akár életek múlhatnak a lakosság felelős magatartásán a nyilvános helyeken„.

Vámos szerint a kereskedőknek alapvető érdeke, hogy a hétről hétre erősödő év végi szezon folyamatosan biztonságos körülmények között bonyolódjon az üzletekben, mérettől függetlenül.

Viszont nem lehet minden vevő mellé külön ellenőrt állítani, ezért az egyik látványos előrelépés az lehet, hogy

a büntetési összeg elrettentő erejű emelése

még nagyobb figyelemre készteti majd a vásárlót”

– vélekedett a főtitkár. Hozzátette, az emberekre már az is visszatartó erővel fog bírni, ha a helyszínen, a boltok környékén megjelennek az egyenruhás rendőrök.

Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy céljuk nem a bírságolás, hanem a védőviselettel kapcsolatos fegyelem erősítése.

Nem azt javasoljuk, hogy már a legenyhébb esetekben is pénzt fizettessenek, hanem azt, hogy a bírságolásra eddig is alapot adó helyzetekben – például amikor a többi jelenlévőt veszélyezteti a szabályszegő – markánsan emelkedjen az alapösszeg” – mondta Vámos György.

 

Valódi Hírek