Ki a bánat az a Szarka Gábor? – Így lett egy gépesített lövészből a Színművészeti kancellárja

Villámkarrier, NER-módra.

Pár nappal ezelőtt, október 23-án húszezer ember állt ki az SZFE autonómiája mellett.

Azóta is sokakat foglalkoztat a kérdés: miért épp egy volt ezredest neveztek ki a Színművészeti Egyetem új kancellárjának? Honnan jött Szarka Gábor? – Ennek próbált utánajárni a 24.hu is. Kiderült, hogy a volt gépesített lövész az elmúlt 8 évben több zsíros állást is betölthetett már az állami szektorban.

Szarka Gábor, bár gyermekszínészként kezdte karrierjét, az ismeretlenség homályából szeptember végén lépett elő, amikor is Vidnyánszky Attila által irányított SZFE-kuratórium leváltotta a posztjáról Vonderviszt Lajost, az egyetem akkori kancellárját, és még aznap Szarkát nevezte ki a helyére.

Az SZFE hallgatói tanköztársaságot, az illegitimnek tartott vezetés ellen pedig sztrájkot hirdettek. Blokád alá helyezték a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit.

A volt ezredes számos kísérletet tett aztán az SZFE visszafoglalása és a demonstráló diákok megosztására, többek között ultimátumot intézett a hallgatókhoz, lekapcsoltatta a honlapjukat, de eddig nem járt számottevő sikerrel.

Szarka Gábor

Szarka Gábor – tudhatjuk önéletrajzából is – 1993-ban gépesített lövész tisztként és harcjáró üzemeltető üzemmérnökként végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, majd jogász diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán.

Szarka őrnagy 2006-ban lett a haderőtervezési főosztály főtisztje a Honvédelmi Minisztériumban.

Karrierje pár évvel később, a 2010-es Fidesz-győzelem után kezdett igazán felfelé ívelni. A kormányzati karrier reményében ekkor lépett ki a Magyar Honvédség kötelékéből.

Szarkát a második és a harmadik Orbán-kormány honvédelmi minisztere, Hende Csaba vette először szárnyai alá. A bizalmasa lett, megkapta a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöki posztját.

Hende döntésében az is közrejátszhatott a 24.hu szerint, hogy az egykor MDF-es színekben politizáló vasi országgyűlési képviselő jól ismerhette Szarka édesapját, aki ott tevékenykedett a rendszerváltás utáni első MDF-es kormányzati gárdában.

Szarka István ugyanis az Antall-kormány ipari minisztériumában volt a hadiipari hivatal vezetője, amíg Hende Csaba 1998 és 2002 között az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára volt.

Hende azonban két év múlva lecserélte Szarkát a kabinetfőnökségről, és miniszteri biztossá nevezte ki.

„Egyes források szerint a szakítás mögött az állt, hogy Szarka hamar önjáróvá vált, és egyeztetés nélkül is intézkedett bizonyos ügyekben, mások viszont úgy emlékeznek, hogy egyszerűen nem illett össze a munkastílusuk” – írja a 24.hu.

Szarka karrierjét azonban nem akasztotta meg a Hendével történt szakítás:

  • 2016-tól egy frissen létrehozott állami cég menedzsmentjében kapott állást: a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) egyik igazgatója lett. A céget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozta létre, hogy országszerte új ipari parkok létesítésébe csatornázzák a költségvetési pénzt.
  • 2019 nyarán a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez igazolt, ő lett az egyetem campusért felelős főigazgatója. Idén szeptember 30-án lépett ki az ottani állásából. Az NKE honlapja szerint helyét a korábbi főtitkár, Tomasitz István egykori agrárállamtitkár tölti be.

Ami a hivatalos önéletrajzából kimaradt:

2017-től felügyelőbizottsági tagja a milliárdos Kovács Gábortól megvásárolt sopronbánfalvi kolostor fenntartó cégében. Az állami tulajdonba került vállalkozás nevét NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-re módosították, és a profilját is megváltoztatták.

A Miniszterelnökség fennhatósága alá tartozó NÖF Kft. lett több mint ötven kiemelt jelentőségű, állami tulajdonú vár, kastély, örökségi helyszín fenntartója és üzemeltetője, és ez a cég végzi a turisztikai célú fejlesztéseket is.

Szarka az átkeresztelt cégben közel egy évig vezette a felügyelőbizottságot, majd a cég élén lezajlott vezetőváltás után átnyergelt az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Kft.-hez, amely Lázár János közvetítésével szintén a KOGART-os Kovács Gábortól került az államhoz.

Szarka 2018 óta kuratóriumi tagként irányíthatja a közel 4 milliárd forintból gazdálkodó Batthyány Lajos Alapítványt is.

Az MDF-es időkben létrehozott szervezet sokáig tetszhalott állapotban volt, de miután a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodához került, néhány éven belül 3,5 milliárdra emelkedett az éves alaptámogatása, amihez más forrásokból is társult néhány százmillió forint.

Szarkával együtt ül még a kuratóriumi üléseken Kobza Miklós, Orbán Viktor volt fotósa, az MTVA egykori sajtófőnöke, valamint Illés Géza Márton, a Mathias Corvinus Collegium alapító háttéremberének, Tombor Andrásnak az ügyvédje is.

A gépesített lövész , a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi kancellárja egyébként maga úgy érzi, tapasztalata épp elegendő a jelenlegi posztja betöltéséhez.

Ahogy a hvg.hu-nak adott interjújában közölte:

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen voltam Campus-főigazgató, ami a kancellári portfólió egy szelete, de a feladatot az SZFE-nél jóval nagyobb egyetemen végeztem. Tehát azt gondolom, hogy a szakmai felkészültségem elég a kancellári feladatra.”

(via 24.hu)

 

Valódi Hírek