Infektológus: Heteken belül a jelenleginél akár háromszor többen halhatnak bele a koronavírusba Magyarországon

Dr. Pusztai Erzsébet szigorításokat sürgetett.

A pénteken közzétett járványügyi adatok szerint Magyarországon több mint 54 ezer koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 1352-en veszítették életüket, legutóbb egyetlen nap alatt 47-en haltak bele a betegségbe.

Dr. Pusztai Erzsébet, infektológus viszont az ATV Híradónak adott pénteki interjújában arról beszélt, a kormány által közölt adatok nem a valóságot tükrözik.

“Sokkal több a fertőzött, mint amit az adatokban látunk”

– mondta a szakember, aki szerint heteken belül nemcsak a fertőzöttek, de az áldozatok száma is jelentősen megugorhat Magyarországon.

Felmehet 100-150-re, látjuk a világban máshol is ezeket a számokat. Ezért nagyon fontos lenne, hogy a kormány közölje, hogyha nem a fertőzöttek számát nézik, hanem a halálozást, akkor szerintük

hol van az a határ, amikor változtatni fognak az eddigi intézkedéseken”

– tette fel a kérdést dr. Pusztai Erzsébet.

Orbán Viktor péntek délután, az Operatív törzzsel való egyeztetését követően arról beszélt, általánossá tennék a maszkviseletet, és az európai COVID-vakcinák mellett az orosz és kínai oltóanyagok után is érdeklődnek.

(Kiemelt fotó: ATV Magyarország)