Müller Cecília: jócskán benne vagyunk a második hullámban, növekedni fog a fertőzöttek száma

De legalább kaptunk egy csomó Remdesivir nevű gyógyszert.

Müller Cecília a „közmédiának” úgy fogalmazott, a járvány második hullámának nagyon aktív szakasza figyelhető meg Európában, valamint az egész világon, és ez alól Magyarország sem kivétel.

Jelenleg 2209 beteget ápolnak kórházban, 200-an vannak lélegeztetőgépen.

A tisztifőorvos szólt arról is, hogy az elmúlt napokban bevezetett úgynevezett antigén alapú gyorsteszteknek köszönhetően már a kórházba érkezés előtt megállapítható az esetleges fertőzöttség, ami nagy segítséget jelent az intézményeknek.

Kiemelte továbbá, hogy 100 ezer 6 és 35 hónap közötti gyerekeknek való influenza elleni oltást rendeltek, amelyekhez a háziorvosok a jövő héttől juthatnak hozzá. Ez a mennyiség elegendő lesz a legkisebbek beoltására, továbbá a kormány döntése értelmében ingyenes hozzáférhető, így nem jelent majd többletterhet a családoknak.

Müller közölte továbbá azt is, hogy a Richter magyar gyógyszergyártó cég rendelkezésükre bocsátotta

a Remdesivir nevű készítményt klinikai vizsgálatokra.

Ezt a szert az orvosok – más beavatkozások megléte mellett – eddig hatékonynak ítélték a koronavírus ellen.

Valódi Hírek