Megduplázza az SZFE költségvetését a kormány: Vidnyánszkyék 3 milliárd forintot kapnak

Miközben az egyetem épületében még mindig tart a blokád.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter október 1-jén jelentette be, hogy a kormány 3 milliárd forintot biztosít a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítványnak. Az erről szóló határozat kedden este a Magyar Közlönyben is megjelent, így a döntés hivatalos.

A pénzt „a képzés támogatására, az infrastruktúra-fejlesztésre, a tanári-oktatói állomány bővítésére és mesterkurzusokra, bérrendezésre, ideiglenes campusbérlésre, valamint a campusépítési projekt előkészítésére” szánják – írta meg a hvg.hu.

Az intézmény korábban 1,5 milliárd forintból tartotta fenn magát.

Az egyetem képviselői Gulyás miniszter október eleji bejelentésével kapcsolatban közölték, hogy

etikátlan pénzügyi válaszokkal reagálni egy illegitim helyzetben.

A hallgatók ugyanis a kuratóriumot törvénytelennek tekintik, ezért nem ismerik el a fenntartóváltás tényét.

Az egyetemi polgárok jelenleg három oktatási épületet tartanak blokád alatt: a Vas, a Szentkirályi és a Rákóczi úti épületbe csak az egyetemistákat és az oktatókat engedik be, az újonnan kinevezett vezetőket azonban nem.

Az SZFE polgárai – akik hétfőn reggel Palkovics miniszter ablaka alatt tartottak demonstrációt – október 23-án megemlékezést tartanak a szabadságról, a hősiességről és a közös kiállás erejéről. Az ünnepség sétája a Műegyetem rakparttól az Urániáig tart.

(hvg.hu, Mérce és Színház-és Filmművészeti Egyetem HÖK nyomán)

(Kiemelt kép: ATV Híradó)

Kapcsolódó cikkünk:

Újabb két teremből zárták ki az SZFE-s diákokat, akiket elkezdtek tömegesen feljelentgetni is

 

Valódi Hírek