Itt a vége, Orbánék elveszik a településektől a helyi tömegközlekedés állami támogatását

Bosszú.

Szabó Sándornak, Szeged MSZP-s képviselőjének szeptember végén tűnt fel, hogy míg az idei költségvetésben még szerepel az a közel 2 milliárd forint, amit 70 település közösségi közlekedésének támogatására különített el a kormány, addig a 2021-esben már egy forint sincs erre a célra.

Szabó ezért először szóban megkérdezte a Parlamentben az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselőjétől, mi van ezzel a pénzzel, vajon elveszik-e ezt az összeget a helyi közlekedést üzemeltető önkormányzatoktól.

Akkor a tárca nevében Schanda Tamás államtitkár elkente a választ, ahogy erről a szeged.hu is beszámolt. Az államtitkár annyit mondott, hogy a közösségi közlekedés nem kötelező feladat, hanem az önkormányzatok önként vállalt feladatai közé tartozik.

Szabó Sándor ezután írásbeli kérdést is benyújtott a Szegeden egyébként nagyjából 1 millió utast szállító tömegközlekedés finanszírozásáról.

Varga Mihály pénzügyminiszter nevében a tárca államtitkára, Tállai András válaszolt Szabónak.

Tállai válaszából kiderül, hogy jövőre már biztosan nem kapnak pénzt a városok a helyi közösségi közlekedésre, a 70 település 2 milliárdos támogatása ugyanis a Járványvédelmi Alapba kerül.

Tállai azt is írja, hogy amennyiben valamely településnek gondjai adódnak a működési költségekkel, akkor rendkívüli támogatást kérhetnek a Belügyminisztériumtól, mert a kötelező feladatok ellátását mindenképpen biztosítja a kormány. A közösségi közlekedés viszont önként vállalt feladat.

(szeged.hu / hvg.hu)

Valódi Hírek