Szlávik: Majdnem minden második betegnél szövődményeket hagy hátra a koronavírus

A betegek 40 százaléka nem gyógyul fel teljesen belőle.

Súlyos szövődményeket hagy hátra a koronavírus, a kigyógyult embereknél sok esetben szívbetegség, izomrendszert érintő fáradtság, különböző alvászavarok és általános gyengeség jelentkezik – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1-en.

Szlávik János azt is közölte, hogy az esetek körülbelül 40 százalékban jelentkeznek ilyen tünetek.

“Ez is mutatja, hogy ez a vírus nemcsak a tüdőt támadja, hanem szinte valamennyi szervrendszert”

– mondta a szakember.

Szlávik János kiemelte, hogy az adatok szerint a koronavírusból felgyógyultak jelentős része még hónapokig fáradtságra panaszkodik.

A főorvos elmondása szerint a gyógyultak tüdőkapacitásának szintje gyakran nem áll vissza az eredetire, az intenzív osztályra került embereknél pedig poszttraumás stressz szindróma is jelentkezhet.

Szlávik János kitért arra is, hogy Izraelben és Magyarországon már folynak kísérletek a vírus nyálból történő kimutatására, egy sikeres fejlesztés hatása rendkívül pozitív lenne, mivel így gyorsabbá és kényelmesebbé válna a tesztelés folyamata.

(MTI)