Magára rántotta a szarosbödönt Bayer Zsolt: Vizsgálat indul a budavári ingatlancsalás miatt

V. Naszályi Márta beismerésként értelmezte a publicista tegnapi interjúját.

Mint arról beszámoltunk: Bayer Zsolt fideszes polgárháborús uszító egy tegnap megjelent interjúban elismerte, hogy a törvények kijátszásával jutott hozzá két lakáshoz is a budai Várban.

Bayer az interjúban úgy fogalmazott:

„Jön pár ügyvéd és elmondja, hogy ez úgy működik, hogy el kell cserélni, aztán vissza kell venni, és akkor így jut hozzá a bérlő ahhoz a pénzhez, amit szeretne. Két ügyvéd megcsinálja a szerződéseket, ráteszi az ügyvédi szárazpecsétet.

Miután én elolvastam az önkormányzati újságban, hogy mennyi az ára, nem az ujjamból szoptam, mégis mit kellett volna nekem mondani? Hogy >>hahó emberek, itt valami nagy gáz van<<?”

Bayer azt is hozzátette, hogy

„Amikor én ezt az egészet 2017-18-ban lezongoráztam és kifizettem a pénzt, majd felújítottam ugyanannyiért a lakásokat, nekem fogalmam sem volt.

Mikor olvasgatok én lakástörvényt önök szerint? Menjenek fel a Várba, és kérdezzék meg: tízből tizenegy így csinálja, mert máshogy nem lehet”.

Az I. kerületi vezetés szerint azonban Bayer Zsolt ezzel beismerte, hogy kijátszotta a hatályos jogszabályokat, és a lakáscserére vonatkozó törvényi előírások ellenére jutott önkormányzati bérlakáshoz a fideszes Nagy Gábor Tamás fideszes polgármestersége idején.

„A cikk önként nyilvánosságra hozott állításait megismerve nem tehetek mást, mint hogy elrendelem Bayer Zsolt két lakáscseréjének a vizsgálatát mindezek figyelembevételével”

– közölte V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere.

A kerületvezető pénteki közleményében kifejtette:

„A Budavári Önkormányzat lapjában, a Várnegyedben polgármesterré választásomat követően intézkedtem, hogy a törvényeknek nem megfelelő hirdetések a korábbi gyakorlattal szemben már ne jelenhessenek meg. Tavaly október óta pedig minden beérkező lakáscserekérelmet megvizsgálunk.

Polgármesterként elkötelezett vagyok az iránt, hogy a kerület lakói számára igazságos bérlakásrendszert hozzunk létre, és a lakások bérbeadása teljesen átlátható legyen.

Azért dolgozunk, hogy minden üres lakást pályázhatóvá tegyünk, a jelenleg készülő és hamarosan bemutatott új lakásrendelet alapján minél szélesebb körben kiszámítható, biztonságos lakhatást nyújtsunk a kerületi lakóknak”

– írta V. Naszályi.

Kapcsolódó cikkünk:

Bayer beismerte, hogy a törvényeket kijátszva szerzett meg két lakást is a budai várban

.

Valódi Hírek