Pont akkorra kezdték el viccnek venni a vírust a magyarok, amikor tényleg beütött a baj

Sosem volt még egyszerre ennyi koronavírusos Magyarországon.

Az elmúlt 24 órában újabb 476 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzöttséget. Ez magasabb, mint a szerdai adat volt. Két újabb fertőzött elhunyt.

A regisztrált aktív esetek száma 5571 fő, ami a legmagasabb a járvány idei megjelenése óta.

A hatalmas látencia miatt azonban a hozzáértők (így pl. Merkely Béla) már 100 ezer főre becsülik a hazai koronavírus-fertőzöttek számát.

Jelenleg ugyanis az iskolákban, bulikon, a fiatalok körében terjed a leginkább a betegség: ők a legtöbbször tünetmentesen vagy olyan enyhe tünetekkel esnek át a fertőzésen, hogy nem is jutnak el orvoshoz vele, így a hivatalos statisztikákban sem jelennek meg.

Terjeszteni azonban ők is terjesztik a vírust, amelynek reprodukciós rátája jelenleg Magyarországon ijesztően magas:

2-2,5

Ez azt mutatja, hogy egy fertőzött átlagosan hány embernek adja tovább a kórt, ennek a számnak kellene 1 alatt lennie ahhoz, hogy kifelé tartsunk a járványból és ne befelé.

Komoly baj majd akkor lesz a fiatalok magas fertőzöttségéből, amikor a vasárnapi ebédeken, családi találkozókon átadják a vírust az idősebb rokonoknak, és néhány hét múlva ebben a generációban kezd nagy számban terjedni a betegség. Akkor a halálozási ráta is megnőhet.

A magyarok azonban mostanra láthatóan telítődtek a témával, és már nem veszik komolyan a veszélyt: hetek óta mértékadó portálokon is alig akad olyan koronavírussal foglalkozó cikk, amely alatt ne a röhögő szmájli lenne a legnépszerűbb visszajelzés.

Köszönhető mindez az olyan közveszélyes, vírustagadó sarlatánoknak, mint „doktor” Gődény, vagy az olyan vírusbagatellizáló megmondóembereknek, mint Hont András és baráti köre, akik bármifajta vonatkozó végzettség nélkül, eszelős szorgalommal ontják magukból a szakembereket meghazudtoló blőd kinyilatkoztatásokat.

Kapcsolódó cikkünk:

A Magyar Orvosi Kamara nyomatékosan elhatárolódik “doktor” Gődénytől és társaitól

.

Valódi Hírek