Az Adrián, egy hatmilliárd forintos luxusjachton csípték el Szijjártó Pétert (+fotók)

Mindenkit átvágott, amikor azt hazudta, hogy egy irodában dolgozik.

Szijjártó Péter hétfőn a Facebook-oldalán egy dolgozószobában telefonálós képpel illusztrálva írt arról, hogy

„minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán”.

Hozzátette:

„Ma reggel a három balti külügyminiszterrel, Edgars Rinkēvičs lett, Urmas Reinsalu észt és Linas Linkevicius litván kollégával beszéltünk, majd egyeztettem Miniszterelnök úrral, aki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tárgyalt telefonon”

Előbbi megbeszélés eredménye eredménye az lett, hogy Szijjártó napokig tartó maszatolás után közölte: Magyarország „a lengyel álláspontot támogatja”, noha a Reuters előzőleg arról írt, a magyar kormány volt a leginkább elutasító a Fehéroroszországgal szembeni szankciók ügyében az elcsalt elnökválasztás után.

Szijjártó vasárnap egy tárgyalóteremben készült képet posztolt, ekkor azt írta:

„Az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja. Ma telefonon beszéltem is erről Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszter-kollégával”.

Az Átlátszó.hu ugyanezen a napon, augusztus 16-án, vasárnap azonban Szíjj László tiszakécskei oligarcha hatmilliárd forintos luxusjachtján fotózta le Szijjártót az Adrián,

Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre,

a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől 15 kilométerre.

A lap feltételezése szerint Szijjártó ekkor már jó néhány napja a luxujachton pihent családjával.

A Facebookon arról posztol hogy az irodájában egyeztet a minszki helyzetről, de vasárnap a Lady MRD-en, a Szíjj László…

Közzétette: atlatszo.hu – 2020. augusztus 18., kedd

.

A Lady Mrd augusztus 8. és 11. között Sibenik kikötőjében volt, innen 12-én a spliti öbölbe ment, majd a repülőtér alatti öbölben várakozott.

Szintén ezen a napon délelőtt 10 óra körül az OE-LEM jelű magángép megérkezett Splitbe.

Ezt az osztrák bejegyzésű luxusrepülőgépet korábban Orbán Viktor miniszterelnök is használta Garancsi István jóvoltából, amikor egy Vidi-meccsre repült Bulgáriába, és utazott vele Mészáros Lőrinc is a bizalmasaival.

Az Átlátszó fotósával való találkozás meglepte Szijjártót, öt-tíz percbe telt, mire a legénység két tagja egy jetskivel indult el megtudni, ki és miért fotózza a hajót és az utasokat.

Negyed óra múlva a hajón kikapcsolták a tengeri navigációs berendezést, így eltűnt a térképről, és azóta sem követhető az útvonala.

További részletek és fotók az Átlátszó cikkében, >>ERRE<<.

Valódi Hírek