A francia elnök és a német alkancellár is figyelmeztette Oroszországot: ne avatkozzon be Fehéroroszország belügyeibe

“Egy ilyen diktátorral csak egyértelműen és határozottan lehet beszélni”.

Az Európai Unió nem adhatja fel a fehérorosz kormányellenes tüntetők támogatását” – jelentette ki egy vasárnap esti Twitter-üzenetében Emmanuel Macron francia elnök. Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter pedig egy interjúban népe támogatását elvesztő diktátornak nevezte Lukasenko fehérorosz elnököt – írja összefoglalójában a 24.hu.

Az Európai Uniónak továbbra is aktívan támogatnia kell azt a több százezer embert, aki békésen tüntet Fehéroroszországban jogai, szabadsága és szuverenitása tiszteletben tartásáért” – írta Macron.

Olaf Scholz német alkancellár fehérorosz elnökről kijelentette:

„egy ilyen diktátorral csak egyértelműen és határozottan lehet beszélni”.

“Meggyőződésem, hogy ennek az elnöknek már nincs semmilyen legitimitása, különben nem kormányozna ilyen hihetetlen és kegyetlen erővel” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy szerinte miként lehet elkerülni Oroszország beavatkozását a fehéroroszországi válságba, azt mondta: “A katonai beavatkozás idegen államokban elfogadhatatlan, és ellentmond minden szabálynak, amelyet megszabtunk magunknak a nemzetközi jogban” – mondta.

Lukasenko fehérorosz elnök az elcsalt választások után egy vasárnapi minszki gyűlésen azt mondta: nem hajlandó külföldi parancsra új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha ezt várják tőle az emberek.

Eközben folytatódtak a rezsim elleni tüntetések a fővárosban: becslések szerint 200 ezren is lehettek a demonstrálók. Ezt megelőzően Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetésükben biztosította Lukasenkót arról, hogy Moszkva szükség esetén “kész katonai segítséget nyújtani neki“.

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy

szankciókat készítenek elő azon fehérorosz vezetők ellen,

akik a tüntetőkkel szembeni erőszakért, illetve az elnökválasztás eredményének meghamisításáért felelősek.

Ehhez képest a magyar külügyminiszer továbbra is csak hímez-hámoz. Szijjártó Péter közösségi oldalán azt írta: “Remélhetőleg minél előbb sikerül olyan megnyugtató megoldásokat találni, melyek a párbeszéden alapulnak és az Európai Unió egységes álláspontját tükrözik.

Nesze semmi, fogd meg jól.