A korábban Nagy Blanka bugyiját vizslató Pesti Strici most az egyetemistáknak küldött ocsmány üzenetet

Nagyon rá van pörögve a fiatalokra a fideszes propagandista.

Vezércikkben támadta meg a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjait a Fidesz-frakció pénzéből kitartott kormányzati szennyblog, a Pesti Srácok “újságírója”.

A korábban a 18 éves Nagy Blanka bugyijáról fényképet posztoló Pilhál Tamást most az idegesítette fel, hogy a diákok tiltakozni mertek a kormányzati átszervezés és a nyakukra ültetett kuratórium ellen.

Mint ismert: a kuratórium elnöke Vidnyánszky Atilla lett, a testületbe rajta kívül Bacsa György (MOL stratégiai ügyvezető igazgató), Lajos Tamás (operatőr-producer), Rátóti Zoltán (színész-rendező) és Világi Oszkár (a SLOVNAFT vezérigazgatója, a DAC Dunaszerdahely nevű futballklub tulajdonosa) került be.

Pilhál ezzel a címmel üdvözli a változást:

Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti

Majd azt írja a tüntető hallgatókról:

„Ki is írták a transzparenseikre: „Free SZFE”. Miféle szabadságról hadováltok, ifjak? Zavart érzek az erőben.

Ez egy egyetem, nem pedig Woodstock vagy Ozora, ahol napokig hentereghettek a fűben, szétcsúszva.

Ide tanulni jártok, nem követelőzni. A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok, figyeltek”

A Pesti Srácok munkatársa nem tekinti felnőttnek az egyetemistákat, világosan leírja, hogy (szerinte) a diákoknak nincs beleszólása abba, hogy kik vezetik az intézményt.

„Márpedig, pajtások, akár elfogadjátok, akár nem, ti jelen pillanatban diákok vagytok, hallgatók, nem pedig a kormány. Nem ti döntötök, hanem ők. Világos?

Majd ha egyszer fölnőtök (pár évtized múlva), nos, akkor majd dönthettek bizonyos ügyekben – ám arról, hogy ki vezesse az egyetemet, akkor sem.

Azért nem, mert az nem a ti asztalotok, pupákok! Milyen nyelven írjam, üzenjem, morzézzam ezt nektek, hogy fölfogjátok?”

– fogalmaz Pilhál Tamás.

(via 444.hu)