Kiderült: Schmidt Mária magánakciója indíthatta el az Index szétrobbanásával járó folyamatot

Fideszes-LMP-s ármánykodás áll a háttérben.

Az Index kivégzésének utolsó heteiről írt alapos cikket a holnap megjelenő Magyar Narancs.

A hetilap weboldala már szerdán közölt egy ízelítőt a tartalomból.

A lap úgy tudja, Schmidt Mária tisztában volt azzal, hogy az Index kontroll alá vonása a napirenden volt, és önállósította magát.

Schmidt Indexszel szembeni ellenérzései közismertek, és azt gondolhatta, az Index átszervezésével jó pontokat szerezhet Orbánnál.

Vaszily Miklós (az Index hirdetéseit biztosító Indamedia résztulajdonosa) egyúttal igazgatósági tag Schmidt Mária családi cégében, a BIF-ben, Gerényi Gáborral (az LMP-s Ungár Péter üzlettársával) pedig az azonnali.hu miatt szintén kapcsolatban állt, rendszeres közöttük a kommunikáció.

Gerényi „gyűjtőoldalas” terve régóta közismert, innen pedig már adja magát, hogy eljött az idő annak megvalósítására. Maga Gerényi is erős pozíciókhoz juthatott volna, ha a terv megvalósul, ráadásul saját üzleti vállalkozási is felértékelődhetett volna.

Az, hogy Vaszilyt és Schmidtet is maga mögött tudhatta Gerényi, magyarázza magabiztosságát is.

Ezt a verziót erősíti az is, hogy miközben zajlottak a tömeges felmondások a szerkesztőségben Vaszily és Schmidt egy budai étterem teraszán egyeztetett, ahol le is fotózták őket.

Erődemonstrációval felérő üzenet volt ez, hiszen máskülönben nem nyilvános helyen találkoztak volna épp aznap.

– írja ajánlójában a Magyar Narancs. Részletek a csütörtökön megjelenő lapszámban.

(magyarnarancs.hu)