Kiderült: Tiborcz úszómedencés luxustelkén fotózkodott tegnap Orbán (+fotók, videó)

Egy tavalyi videó alapján azonosították be a helyszínt.

Megírtuk, hogy Orbán Viktor az Index kivégzésének másnapján a Balaton partjáról mosolygott bele a kamerába, mögötte pedig tisztán kivehető a déli part is.

A kép a miniszterelnök Kossuth rádióban elhangzott szavait volt hivatott illusztrálni, amelyek szerint

Több Balaton, kevesebb Adria

a jelszó, ha a magyar idén nyaralni vágyik.

A Magyar Narancs most viszont azt is kiderítette, pontosan hol jutott Orbánnak több Balaton, mint Brüsszel: nos, nem olyan helyen, ami földi halandó számára is elérhető.

A fényképes összevetésekből ugyanis a hetilap szerkesztősége megállapította, a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az úszómedencés, villás birtokán lógatta a lábát.

A Narancs előkereste az Átlátszó 2019-es, Tiborcz-birtokról szóló cikkét, amelyben drónfelvételekkel is alátámasztva arról írnak, Orbán veje a Veszprém megyei Felsőörsön húzott fel egy nyaralókomplexumot több, egybefüggő, zártkertes telken.

Villa, saját borospince, napelem-farm, sőt, még egy bozótossal gondosan eltakart úszómedence is helyet kapott, annak ellenére, hogy hivatalosan a mezőgazdasági művelés alól nemrég kivett telkeken csak „gazdasági épületek” állnak.

A további, drónfelvételből kivágott fotók pedig arra engedek következtetni, hogy a miniszterelnök pontosan az úszómedence partján állt, mikor lefotózták.

Az Átlátszó azt is megállapította ekkor, hogy

„az 1 hektáros nyaralókomplexum ára a terület nagysága és elhelyezkedése miatt a környékbeli ingatlanárak alapján több százmillió forintra becsülhető”.

.

Részlet Orbán tegnapi fotójából, ahol a miniszterelnök fejétől balra látható egy sátortetős és két lapos tetős épület:

A távoli épületek kinagyítva:

Ugyanezek az épületek az Átlátszó drónfelvételéből kivett képen:

És a teljes birtok, szintén az Átlászó felvételén (piros nyíllal jelöve a fenti objektumok):

A Magyar Narancs pirossal jelölte a pontot, ahol szerintük Orbán Viktor állhatott a fotó készítésének idején:

A Balaton-felvidék telkeit a NER elitje előszeretettel vásárolja fel, ez viszont a helyieket egyre inkább zavarja.

Legutóbb az derült ki, hogy Szatmáry Kristóf fideszes képviselő panzióval és saját borászattal, EU-s pénzből építheti be a Badacsony egy részét.

Az ingatlanfejlesztők nyomása a helyi önkormányzatokon viszont akkora, hogy legutóbb például Szigliget független polgármestere is erre hivatkozva mondott le posztjáról.

Valódi Hírek