Forranak az indulatok az Index szerkesztőségében a főszerkesztő kirúgása után

Nagy változás várható.

Már több mint 40, az Index.hu szerkesztőségében dolgozó újságíró és szerkesztő van, aki úgy tervezi, hogy

beadja a felmondását a lapnál.

A szám még nem végleges, de ez a mostani nagyjából 100 fős gárda 40 százalékát jelentené.

Az érintettek azért távoznának, mert nem értenek egyet azzal, hogy az Index Zrt. elnöke szerdán kirúgta a lap főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot.

Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese már korábban hangot adott annak a véleményének, hogy ha Dull Szabolcsot elmozdítják pozíciójából, akkor az felkorbácsolhatja a kedélyeket az Index.hu szerkesztőségében, mivel a munkatársak nagyon lojálisak a tavaly decemberben főszerkesztővé előléptetett Dull Szabolccsal.

Nem tudni, az érintettek hol folytatnák tovább pályafutásukat. A Media1 médiaügyekkel foglalkozó hírportál megjegyzi, ez már csak azért sem egyszerű, mert

alig maradt kormányfüggetlen lap

a magyar médiapiacon.

Egy új portál alapítása ugyancsak nem kecsegtet nagy reményekkel egy ilyen politikai klímában – írták.

Kapcsolódó cikkünk:

Íme néhány idézet az Index Zrt. új vezérigazgatójától, Szombathy Páltól

.

Beszédes arcok: Nagyon súlyos fotósorozat jött ki az Index mai állománygyűléséről

.

(Media1 nyomán)

Valódi Hírek