Mi történt? Simicska Lajos újra nyert egy állami pályázaton

De már nem annyit, mint régen.

5 millió forintot nyert a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiírt Kisfaludy-pályázaton Simicska Lajos családjának érdekeltsége, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. – vette észre az mfor.hu.

A múlt héten jelentette be Guller Zoltán, a MTÜ vezérigazgatója, hogy a Kisfaludy-program magán-, és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázata lezárult.

A másfél hónapos időszakban több mint 16 ezer vidéki szálláshely pályázott, közülük 13 471 szálláshely kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen nagyjából 45 milliárd forintot a kormánytól.

Simicskának a Veszprém megyei Hárskúton van panziója, a cége üzemelteti a Faunus Vendégházat.

A legolcsóbb szoba 16 ezer forintba kerül, de van olyan apartmajuk is, amiért 56 ezer forintot kell fizetni egy éjszakára.

A cikk szerint egy másik érdekes név is szerepel a győztesek listáján: a Vertical Art Kft. négymillió forintot nyert egy hollókői panzió fejlesztésére.

A cég két fideszes képviselő, Becsó Károly és Becsó Zsolt tulajdona, ők azzal kerültek korábban a hírekbe, hogy Becsó Zsolt kihagyta a vagyonbevallásából a vállalkozását, amivel ráadásul 34 millió forintnyi uniós támogatás nyert el egy hollókői vendégház (és egy pásztói teniszcentrum) építésére.

Becsó Zsoltnak tulajdonrésze volt abban a cégben is, amelyik a főváros VI. kerületében üzemeltetett zughotelt. Miután ebből sajtóhír lett (mi is megírtuk), Becsó kiszállt a vállalkozásból.

Valódi Hírek