Illegális hotelt üzemeltetett a fideszes képviselő, bezáratta az önkormányzat (+képek)

Vastag a narancsbőr.

Évek óta működik feketén a Nagymező utca 66. szám alatt Becsó Zsolt fideszes képviselő cégének tulajdonában lévő apartmanhotel.

Azért feketén, mert nincs engedélye, és bár azt mondják, próbaüzem zajlik, nehezen hihető, hogy két évig tartana – derült ki a 24.hu cikkéből.

A szállodáról sem a NAV, sem a kerületi jegyző nem tudott. Pedig kereskedelmi és településképi engedély is kell az önkormányzattól.

Az Ublot Kft. egyik tulajdonosa a Fidesz Nógrád megyei országgyűlési képviselője, Becsó Zsolt, a másik tulajdonos Molnár Arnold, Becsó Zsolt barátja.

Molnár környezete a korábbi trafikújraosztás komoly nyertese: felesége, édesanyja, két lánya, míg egyik lányának a barátja anno tucatnyi trafikengedélyt nyert el Salgótarjánban.

A földhivatali tulajdonlapokból az derült ki, hogy az Ublot Kft. 2016-ban szépen bevásárolta magát az említett társasházba.

Abban az évben

  • egy földszinti, 47 négyzetméteres lakást,
  • egy első emeleti, 92 négyzetméteres lakást,
  • egy második emeleti, 92 négyzetméteres lakást,
  • valamint egy földszinti, 324 négyzetméteres üzlethelyiséget vásárolt a Becsó Zsolt tulajdonában álló cég mindössze pár hónap leforgása alatt.

Ez összesen több mint 550 négyzetméternyi ingatlan a Nagymező utca 66 szám alatt.

Ezek mellett a tulajdoni lapokon előbb egy 302 millió forintos OTP-s jelzálog szerepelt, majd miután ezt törölték, egy 125 milliós FHB-s jelzálog jelent meg 2017-ben.

A 24.hu megkereste Becsó Zsoltot is, ám ő nem reagált kérdéseikre.

A kerület azonban azonnal lépett: a terézvárosi önkormányzat december 11-én, szerdán helyszíni szemlét tartott a Nagymező utca 66.-ban.

Ennek során kiderült, hogy nemcsak kereskedelmi engedélye nem volt a vállalkozásnak, de a földszinti recepciót is magában foglaló külön épületszárny még a szükséges településképi engedéllyel se rendelkezett.

A hatóság munkatársai a fentiek alapján az üzemeltetőnek azonnali hatállyal megtiltották a panzió működtetését, és a jogszabály által biztosított szankciókkal élni fognak

– olvasható az önkormányzat levelében.

 

Valódi Hírek