Na ki volt az a zenész, aki harciasan megvédte Orbán koncert-tilalmát?

Tovább csúszik a lejtőn az egykori legenda.

A magyar zenészek szinte egységesen háborodtak fel a kormánynak azon a (Palkovics László által belengetett) felvetésén, hogy az eddig ígért augusztus 15-ei határidő után se lehessen koncerteket tartani.

A dolog azért is érthetetlen, mert eközben például a futballmeccsekre semmilyen korlátozás nincs már.

Pásztor Anna arról beszélt: lehet, hogy a jövőben már csak hobbiszinten fognak zenélni (>>bővebben itt<<), Majka pedig egy videóban fakadt ki, felháborítónak nevezve a kormány által alkalmazott kettős mércét (>>bővebben itt<<.)

A Tankcsapda úgy véli, ha ez a döntés megszületik, „a zeneipar olyan mélypontra kerülhet, aminek a következményei beláthatatlanok”, hasonló érveket sorakoztatott föl a Hooligans is.

Akadt azonban, aki megvédte a kormányt a zenészekkel szemben.

Nagy Feró a mai Blikknek nyilatkozva elmondta: ő is szívesen menne már fellépni, és érti ugyan a zenészeket, ám szerinte a haragjuk rossz célpontra irányul.

„A vírus még nem mondta, hogy lehet bulikat tartani, az ugyanis nem szűnt meg. Szerintem ez az egész korlátozás nem rólunk szól, hanem a közönségről, hiszen mi, zenészek izolálni tudjuk magunkat a színpadon, de mi van akkor, ha egy tízezres tömegben akár csak 100 fertőzött is bulizik?”

– fogalmazott Nagy Feró, aki szerint az érkező második hullám elég figyelmeztetés kell legyen ahhoz, hogy igenis még van baj, és amíg nincs vakcina a koronavírus ellen, maradhat a helyzet.

„Én eleve úgy készültem, hogy idén már nem lesz koncertünk itthon, mert nem tehetjük meg a közönséggel, hogy veszélynek tesszük ki őket”

– fogalmazott az egykori rocksztár, aki néhány napja egy másik interjúban is hűségesküt tett már az Orbán-kormánynak. Arról itt írtunk:

Nagy Feró úgy benyalt a Fidesz-kormánynak, hogy Szikora csak a könnyeit törölgeti

.

Valódi Hírek