A Fidesz-kormányt megkerülve, 1,5 milliárdos uniós támogatás érkezik az ellenzéki XI. kerületbe

Áttörés.

Sikeresen pályázott az Európai Unióhoz a Dr. László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat – közölte a Demokratikus Koalíció pénteken.

Az elnyert összeg – mintegy 1,5 milliárd forint – egy online kulturális közösség felépítésére fordítható.

Olyan rendszert kívánnak Újbudán felépíteni, amely könnyen hozzáférhetővé teszi a kerület lakosai számára a részvételt a kulturális eseményekben online, és személyesen is, enyhítendő a fizikai és digitális magány jelenségét.

„Újbuda sikere ebben az esetben azért is kiemelkedően fontos, mert a kampányban azt ígértük, hogy a kormányt kikerülve, az önkormányzatok is pályázhatnak majd uniós forrásokra.

Az ígéretből valóság lett. Továbbra is azon dolgozunk, hogy az Orbán-kormány áskálódásai ellenére Magyarország és települései gyarapodni tudjanak.”

– közölte pénteken Dobrev Klára, az Európai Parlament magyar alelnöke, és Bakai-Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere (címlapképünkön).

(dkp.hu nyomán)

Valódi Hírek