Megszavazták a 2021-es költségvetést: A csórót tovább nyomorítják, a gazdagoknak még jobb lesz

Lehet tapsolni.

Pénteken délben

133 igen,

61 nem szavazattal,

tartózkodás nélkül megszavazták 2021-es költségvetést a kormánypárti képviselők a parlamentben.

A szavazás előtt Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke azt mondta: a korábbi éveknél nagyobbak a kockázatok, ezek azonban kezelhetők.

A kormány – figyelmen kívül hagyva a félrekezelt koronajárvány miatti válságot –

4,8 százalékos GDP-bővüléssel, 3 százalékos inflációval és 2,9 százalékos költségvetési hiánnyal számol.

A törvény szerint 2021-ben az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 23 465 402,0 millió forint, bevételi főösszege 21 974 178,3 millió forint, hiánya pedig

1 491 223,7 millió forint.

Nullás összeggel szerepel a törvényben az Európai Unióból érkező járvány elleni támogatások alapja, amely az unióból esetlegesen érkező támogatások fogadását hivatott biztosítani.

A DK már napokkal ezelőtt közölte, hogy nem szavazzák meg a 2021-es költségvetést, miután minden módosító javaslatukat lesöpörte a kormány.

Mint Varju László elmondta:

“Kezdeményeztük, hogy a kormány tartsa be az ígéretét és emelje meg a pedagógusok bérét 35%-kal, hogy utolérjék az átlagbéreket, a továbbiakban pedig kösse is a tanárok fizetését az átlagbérekhez.

Kezdeményeztük, hogy emeljék meg 20%-kal a szociális dolgozók bérét, akiket mindig a sor végén hagy a kormány a béremelésnél.

Kezdeményeztük, hogy az alapvető víz-, gáz- és áramhasználat legyen ingyenes, efelett pedig sávosan emelkedjenek a rezsiárak, hogy ezzel ne a gazdagok járjanak jól, mint a rezsicsökkentéssel.

Kezdeményeztük azt is, hogy az állami iskolák ne kapjanak kevesebb pénzt az egyházi iskoláknál, nem érhet hátrány gyermeket azért, mert állami iskolába jár.

Fentieken túl továbbá kezdeményeztük a 10 éve változatlan családi pótlék megduplázását, a méltányossági nyugdíjemelés keretének megduplázását, valamint a digitális oktatás támogatásának növelését is.”

– sorolta a DK alelnöke.

Varju László úgy fogalmazott: a gyáva kormány mindezekre nemet mondott, mert Orbán Viktor és a Fidesz képtelen szembenézni az ország gondjaival.

“A Demokratikus Koalíció szerint márpedig gyávaságból és gyengeségből nem épülhet sikeres ország, mi, magyarok mindannyian meg fogjuk fizetni az árát a kormány mostani gyávaságának és gyengeségének. Éppen ezért fogunk NEM-mel szavazni a gyávaság és gyengeség költségvetésére.”

– közölte Varju László.

 

Valódi Hírek