A DK bejelentette: Nem szavazzák meg a 2021-es költségvetést (+videó)

Miután minden népjóléti célú módosító javaslatukat lesöpörte a kormány.

A Demokratikus Koalíció (DK) nem támogatja a jövő évi költségvetési javaslat elfogadását, mert a kormány nem tud szembenézni az ország valódi problémáival – közölte Varju László, a költségvetési bizottság DK-s elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

“Úgy tűnik, hogy a magyarok problémái láthatatlanok a fideszes milliárdosok helikoptereiről és magánrepülőgépeiről, az ország egyedül maradt a válsággal és a gondokkal.”

– mondta Varju, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Demokratikus Koalíció az előző hetekben bemutatta, hogy hogyan képzelné el az ország jövő évét, és milyen módosító indítványokat nyújtott be a költségvetéshez.

“Kezdeményeztük, hogy a kormány tartsa be az ígéretét és emelje meg a pedagógusok bérét 35%-kal, hogy utolérjék az átlagbéreket, a továbbiakban pedig kösse is a tanárok fizetését az átlagbérekhez.

Kezdeményeztük, hogy emeljék meg 20%-kal a szociális dolgozók bérét, akiket mindig a sor végén hagy a kormány a béremelésnél.

Kezdeményeztük, hogy az alapvető víz-, gáz- és áramhasználat legyen ingyenes, efelett pedig sávosan emelkedjenek a rezsiárak, hogy ezzel ne a gazdagok járjanak jól, mint a rezsicsökkentéssel.

Kezdeményeztük azt is, hogy az állami iskolák ne kapjanak kevesebb pénzt az egyházi iskoláknál, nem érhet hátrány gyermeket azért, mert állami iskolába jár.

Fentieken túl továbbá kezdeményeztük a 10 éve változatlan családi pótlék megduplázását, a méltányossági nyugdíjemelés keretének megduplázását, valamint a digitális oktatás támogatásának növelését is.”

– sorolta a DK alelnöke.

Varju László úgy fogalmazott: a gyáva kormány mindezekre nemet mondott, mert Orbán Viktor és a Fidesz képtelen szembenézni az ország gondjaival.

“A Demokratikus Koalíció szerint márpedig gyávaságból és gyengeségből nem épülhet sikeres ország, mi, magyarok mindannyian meg fogjuk fizetni az árát a kormány mostani gyávaságának és gyengeségének. Éppen ezért fogunk NEM-mel szavazni a gyávaság és gyengeség költségvetésére.”

– közölte Varju László.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke, a DK frakcióvezető-helyettese hozzátette: a büdzsében évek óta nem jelenik meg az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóság elve melletti kiállás.

Bősz rámutatott, hogy leginkább a közszféra tagjait sújtja a dolgozói szegénység problémája. Kiemelte, hogy a pályaelhagyás miatt 26 ezer ember hiányzik a betegágyak mellől.

A kormány a szociális problémák orvoslásában számít az önkormányzatokra, de ez források nélkül nem fog menni – szögezte le.


.

(dkp.hu)

Kapcsolódó cikkünk:

Legyen ingyenes az alapvető áram-, víz- és gázszolgáltatás! – A DK módosító javaslatot nyújtott be a költségvetéshez

.

Valódi Hírek