Kiderült, mekkora gazdasági visszaesés vár ránk a vírusjárvány miatt – a nyugdíjak is csökkenek

Még évek kellenek, hogy az ország gazdasága magára találjon.

6 százalékos gazdasági visszaesést jósol a GKI Gazdaságkutató. Számításaik szerint április és június között 15 százalékkal esett vissza a GDP, a második félévben öt százalékos csökkenést feltételeznek.

Mindezek alapján azzal számolnak, hogy a tavalyi GDP-t

leghamarabb csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság.

Arra nem látnak reményt, hogy idén éves szinten elkerülhető legyen a visszaesés. Ehhez ugyanis az kellene, hogy a második félévben nagyban meghaladja a GDP-termelés a tavalyit. Ez pedig nem valószínű.

A válság a kereseteken is érezteti a hatását. Az már látható, hogy míg márciusban, a járványügyi intézkedések bevezetésekor még 9,1 százalékkal nőttek az előző évihez képest az szja-bevételek, áprilisban már csak 5,5 százalékkal. A bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaság jelentős részében csökkentek. A bérek a járvány lefutásával a második fél évben konszolidálódhatnak.

A nyugdíjak a GKI szerint idén a nyugdíjprémium elmaradása és az átlagosnál magasabb nyugdíjas árindex miatt idén nem őrzik meg a reálértéküket – írják jelentésükben.

Visszaesnek a beruházások is, előrejelzésük szerint akár tíz százalékkal is, mert a bizonytalan jövőbeni kereslet miatt a cégek elhalasztják beruházásaikat.

Valódi Hírek