Kimondta a bíróság: Nagy Blankának tűrnie kell, hogy Bayer Zsolt „kretén baromállatnak”,”nyomorult, ócska kis prolinak” nevezze

Megszületett az ítélet.

Felmentette Bayer Zsoltot a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság abban a perben, amelyet Nagy Blanka indított ellene becsületsértés miatt –számol be a keddi ítélethirdetésről a Népszava.

Az akkor érettségi előtt álló gimnazista 2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetésen kemény szavakkal illette Áder János köztársasági elnököt, Bayer erre reagálva az Echo TV-ben azt mondta a lányról, hogy csak 18 éves,

„és már egy igazi, kretén, barom állat”.

Majd később szerencsétlen, nyomorult, ócska kis prolinak nevezte.

A fideszes sajtóban ezután Nagy Blanka osztályzatairól cikkeztek, és valótlan állításokkal próbálták lejáratni, ezek miatt akkor jogerősen pert nyert a diáklány.

A bíróság a mai ítéletében azonban lényegében osztotta Bayer Zsolt védekezését, mondván ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, és egy tüntetésen elmond egy beszédet, a közélet szereplőjévé válik, és tűrnie kell a „kritikát”.

Bayer Zsolt mondatai pedig beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába, azaz nem valósítottak meg becsületsértést.

A Bayer ellen indított eljárásban a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság első körben már elutasította Nagy Blanka keresetét, ám a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette az ítéletet és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot, amely most ismét felmentette Bayert.

A döntéssel szemben Nagy Blanka fellebbezni fog.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek