Kóka János gennyesre keresi magát egy NER-biznisszel a koronajárvány alatt

Bemutatjuk a tökéletes helyezkedőt.

Miután kiderült, hogy a kormányzati delegációval utazott Szaúd-Arábiába vagy Szingapúrba, ráadásul diplomata útlevelet is kapott, Kóka János a Magyar Narancsnak arról beszélt, hogy Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel is tegeződik, és az utóbbinak egyébként is jó véleménnyel van képességeiről.

Kóka János cége nem mellesleg

287 millió forintot

kapott is a kormánytól.

Csütörtökön Szijjártó Péter posztolt közös képet Kókával a közösségi oldalán a Külügyminisztérium egyik rendezvényéről.

Itt derült ki: három cég kap támogatást „a koronavírus hatásainak ellensúlyozására”. Köztük volt a Doktor24 Medicina Zrt. is, aminek Kóka János az igazgatósági elnöke.

fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Az ügy kapcsán a 444.hu emlékeztet egy tavaly őszi kínos esetre is, amikor a Fidesz egri elnöke egy kiszivárgott felvételen a NER filozófiájáról értekezett, és Kóka Jánost hozta fel követendő példaként:

Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni.

Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel egyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál.

Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent.

Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad, mert abban a pillanatban ellenséggé válik.”

– dicsérte Kókát a fideszes Oroján Sándor.

Valódi Hírek