Petíció indult, hogy a munkanélküli-válság közepén Orbán ne rendezzen gigantikus tűzijátékot

Már több ezren aláírták.

Tegnap számoltunk be róla, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának közlése szerint

„Európa legnagyobb fény- és tűzijátékára”

készülnek augusztus 20-án, a több százezer munkanélkülit hozó koronaválság közepén.

Guller Zoltán elmondta, hogy az attrakció a dunai rakpartok

több mint négy kilométeres szakaszán

lesz látható, valamint hogy a hivatalos megemlékezéseket idén több napos, a főváros egészét érintő Szent István-napi programsorozatként tervezik megtartani.

A jelen körülmények között blőd közpénz-pazarlásnak tűnő akció ellen most petíció is indult az ahang.hu-n.

A kezdeményezők ebben azt írják:

„Ha egyetértesz azzal, hogy a pandémia utáni újrakezdést jobban szimbolizálná, ha lemondanánk az augusztus 20-ra tervezett grandiózus pénzégetésről, és valami újat találnánk ki, amivel valóban méltóképp tudnánk ünnepelni a magyar állam születésnapját, akkor írd alá ezt a petíciót.

Ha egyetértesz azzal, hogy az erre szánt grandiózus összeget azoknak a megsegítésére használnánk, akiknek most nagy szüksége van erre, írd alá ezt a petíciót.

Ha egyetértesz azzal, hogy állatok élete fontosabb az ember szórakozásánál, írd alá ezt a petíciót.”

Mint írják: fontos megemlékezni az államalapítás ünnepéről és fontos ápolni Szent István emlékét, aki Európába vitte a magyarokat, de talán másképp is lehetne ezt csinálni.

A petíció teljes szövegét >>ITT<< találod, ahol alá is írhatod, ha egyetértesz vele.

Valódi Hírek