Törvényjavaslatot nyújt be a DK, hogy ne az oligarchák kapják a válságkezelő támogatásokat (+videó)

Ki kell zárni a mentőcsomagból azokat, akik az elmúlt években a hazai és uniós támogatások nyertesei voltak – szorgalmazza az ellenzéki párt.

Az Orbán-kormány Európa legkisebb gazdasági mentőcsomagját állította össze, ami azt jelenti, hogy a magyarok nem számíthatnak olyan támogatásra és védelemre, mint az Európa más országaiban élők – közölte Arató Gergely.

A DK képviselője hozzátette: éppen ezért nagyon fontos, hogy ez a pénz ne a Fidesz oligarcháinak, ne a Mészárosoknak, Tiborczoknak, Garancsiknak jusson. Itt az ideje, hogy ők is beadjanak a közösbe, és ne kivegyenek belőle.

Nem elég őket megadóztatni, azt is el kell érni, hogy Orbánék ne nekik adják ezeket a támogatásokat – hangsúlyozta Arató.

Ezért a DK azt javasolja, hogy azokat, akik az elmúlt években a hazai és uniós támogatások nyertesei voltak, zárják ki abból, hogy a veszélyhelyzet idején nekik osszák ki a támogatásokat.

A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújt be, amely azokat a vállalkozásokat és tulajdonosaikat, akik az elmúlt években nyertesei voltak a Fidesz osztogatásának, kizárja a további támogatásokból, hogy a veszélyhelyzet kezelésére rendelkezésre álló forrásokat ne közöttük osszák szét – közölte Arató Gergely.

Törvényjavaslatot nyújtunk be, hogy semmilyen válságkezelő támogatás ne juthasson az oligarchákhoz!

Orbán Viktor láthatóan még a válságban is saját gyerekkori barátját és saját vejét pénzeli.Éppen ezért törvényjavaslatot nyújtunk be, hogy semmilyen válságkezelő támogatás ne juthasson az oligarchákhoz! Kövesd élőben, és oszd meg Arató Gergely online sajtótájékoztatóját!🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. április 9., csütörtök

.

 

Valódi Hírek