7000 ember rekedt egy óceánjáró hajón a koronavírus miatt Olaszországban (+videó)

Nem engedik kikötni a hajót.

Mintegy hétezer ember – közöttük hatezer utas – rekedt csütörtök reggel óta a Róma melletti Civitavecchia kikötőjében egy Palma de Mallorcából érkezett óceánjárón, miután

két koronavírusfertőzés-gyanús esetet

találtak a hajón – közölték az olasz egészségügyi hatóságok és a Costa hajózási vállalat.

„Hajnalban kaptuk az értesítést az egészségügy-minisztériumból, három orvost és egy ápolónőt küldtünk a hajóra a mintavételhez”

– közölte a civitavecchiai egészségügyi központ (ASL). A Costa hajótársaság szóvivője megerősítette, hogy mintegy 6000 utas van a hajón, a többiek a személyzethez tartoznak.

A mintákat a fertőző betegségekre szakosodott római Spallazani kórházban elemzik – közölte az ASL.

A Costa Smeralda hajóorvosa jelezte csütörtökön az olasz kikötői hatóságoknak, hogy a hajón egy kínai házaspár tartózkodik,

a feleség köhög és magas láza van.

A Costa hajótársaság megerősítette, hogy életbe léptették a gyanús esetekre vonatkozó eljárási rendet.

Az 54 éves makaói nőt és férjét a hajó orvosi rendelőjében karanténba helyezték.

Olasz médiaértesülések szerint a házaspár január 25-én érkezett Milánóba Hongkongból, majd Savonában szállt hajóra.

A Costa Smeralda, a Costa tengerjáró flotta zászlóshajója csütörtök reggel érkezett Civitavecchiába a Spanyolországhoz tartozó Palma de Mallorcáról, egyhetes földközi-tengeri körút keretében.

A hajó a tervek szerint csütörtök este indulna tovább az északnyugat-olaszországi La Speziába.

Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint a házaspárral együtt összesen 751 kínai turista tartózkodik a hajón.

A civitavecchiai kikötő parancsnoka, a tartomány parti őrségének parancsnoka, Vincenzo Leone szerint „a hajó fedélzetén nyugodt a helyzet”.

A Szófiában tartózkodó Giuseppe Conte olasz kormányfő olasz újságírókkal közölte, hogy mindenről tájékoztatják, hogy szükség esetén elővigyázatossági intézkedéseket léptethessen életbe.

Óvott ugyanakkor a pániktól, mert az olasz hatóságok „minden szükséges intézkedést megtesznek a koronavírus jelentette veszélyekkel szemben”.

A Reuters élőképe:

ÉLŐ: 7 ezren ragadtak ezen a hajón a koronavírus miatt

ÉLŐ: 7 ezren ragadtak ezen a hajón Olaszországban a koronavírus miattCikkünk: https://bit.ly/2tb4f4xA Reuters élő képét látják

Közzétette: atv.hu – 2020. január 30., csütörtök

.

( atv.hu / MTI)

Valódi Hírek