Kiakadt a DK, nem szavazzák meg a törvénymódosítást Dézsi Csaba miatt

A párt szerint nem lehet egyszerre orvosnak és polgármesternek is lenni.

Glázer Tímea, a DK győri önkormányzati képviselője keddi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmét arra az ordító kivételezésre, amit az új fideszes polgármester, Dézsi Csaba András élvezhet.

Glázer kijelentette: a Fidesz átverte a győrieket, ugyanis a megerősített sajtóhírek szerint Dézsi nem adja fel orvosi praxisát a polgármesterségért: egyszerre lesz kardiológus és polgármester, a Fidesz pedig gyorsan törvényt is módosít ehhez.

“A Demokratikus Koalíció szerint Dézsi Csaba András szégyellheti magát, amiért éppúgy hazugsággal kezdte polgármesterségét, mint ahogy elődje befejezte!

Mondanom sem kell, a DK képviselői nem fogják a parlamentben megszavazni a >>lex Dézsit<<„

– mondta Glázer Tímea, hangsúlyozva, nem lehet egyszerre polgármesternek és orvosnak is lenni, mindkét felelősségteljes feladat egész embert kíván.

A DK önkormányzati képviselője szerint Dézsi magyarázattal tartozik arról, hogyan képes összeegyeztetni orvosi esküjét és hivatását egy hazug és félrevezető kampánnyal.

“Dézsi Csabának egyszerre kellene részmunkaidős orvosként, a napi gyakorlatból kiesve életeket menteni, és polgármesterként visszavezetnie Győrt a tisztesség útjára,

felszámolva a Borkai Zsolt köré épült maffiahálózatot.

Ezek külön-külön is hatalmas felelősséggel járó, egész embert kívánó feladatok.“

– mondta Glázer Tímea.

A DK-s képviselő feltette a kérdést, mindezek tudatában vajon nyugodt-e a fideszes polgármester lelkiismerete, képes-e felelősséget vállalni egyszerre mindkettőért.

“Vasárnap a győriek valójában egyszerre veszítettek el egy kardiológust és egy polgármestert, méghozzá úgy, hogy a választás pillanatában erről nem is tudhattak, mert eltitkolták előlük. A fideszes polgármester hazudott nekik, amiért most magyarázattal tartozik minden győrinek, kiváltképp azoknak, akik őt támogatták.”

– jelentette ki Glázer Tímea.

(dkp.hu)

Kapcsolódó cikkünk:

Orbánék törvényt módosítanak Dézsi Csaba miatt, hogy egyszerre lehessen kardiológus és polgármester

.

Valódi Hírek