Kemény levelet írt Varga Judit miniszternek a megvert anyuka, akit a magyar állam cserbenhagyott

„Mi kell Önnek ahhoz, hogy végre belássa, Magyarországon nem kapják meg az erőszak áldozatai a nekik járó megfelelő védelmet?”

Levelet írt Varga Judit igazságügyi miniszternek Orosz Bernadett, a hatgyermekes édesanya, akit a volt párja múlt hónapban kegyetlenül megvert, és akinek a története bejárta a teljes hazai médiát.

A 168 Óra által közölt levélben a nő azt írja:

Ma Magyarországon olyan, mintha az agressziót díjaznák. Áldozat- és tanúvédelem járna, de semmit nem kapok”.

Orosz Bernadett úgy fogalmaz:

Személyes tapasztalatom szerint, intézményesített bántalmazás és semmittevés, áldozathibáztatás van Magyarországon.

Miért nem biztosítják az alapvető jogaimat? Miért nem néznek embernek?

Azonban európai uniós állampolgár is vagyok, akinek jogai vannak, ha erőszakos bűncselekmény áldozata lett

– írja Orosz, majd felteszi a kérdést: miért nem működik hazánkban ez a jogvédelem, hiszen nem járnak neki azok az Alaptörvényben biztosított jogok.

A nő úgy érzi,

akkor kapta a legnagyobb ütést, amikor nem védte meg őt a rendőrség,

„pedig az Alaptörvény 46. cikk 1. pontja alapján a rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a közrend védelme, és a 46. cikk 2. pontja szerint a rendőrség működését a kormány irányítja”.

Ezen kívül kiemelte, hogy tettenérés történt az ellene elkövetett bűncselekmény során, az elkövető pedig egy jól képzett katona, akit eddig nem szankcionáltak és nem helyezték előzetes letartóztatásba.

Orosz Bernadett sajnálattal vette tudomásul, hogy az igazságügyi miniszter politikai hisztinek minősítette az Isztambuli Egyezményt, pedig

Az elmúlt hónapok súlyos tragédiái megmutatták, hogy milyen mértékű probléma a családon belüli erőszak Magyarországon.

Legszörnyűbb, hogy megfelelő védelem hiányában nem csak tőlem akarják a reményt és a biztonságos élethez való jogot elvenni, hanem az összes Magyarországon élő embertől.

Mi kell Önnek ahhoz, hogy végre belássa, Magyarországon nem kapják meg az erőszak áldozatai a nekik járó megfelelő védelmet? Még több értelmetlen halál? Még több áldozat? Még több árván maradt sérült gyermek? Még több halott gyermekét gyászoló édesanya? Nem ugrott még meg eléggé a statisztika?”

– teszi fel a kérdéseket a miniszternek Orosz Bernadett, aki arra kéri Varga Juditot, azonnal rendeljen el vizsgálatot az ügyében.

A bántalmazott nő a levelét Varga Juditon kívül elküldte

  • Orbán Viktor miniszterelnöknek,
  • Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének,
  • Dobrev Klárának , az Európai Parlament alelnökének,
  • Evelyn Regner és Katarina Barley EP-képviselőknek,
  • Gurmai Zita országgyűlési képviselőnek,
  • Karácsony Gergely főpolgármesternek
  • és Varga Andrea miskolci alpolgármesternek is.

(via 168 Óra)

Valódi Hírek